Megvan a Haas autóbemutatójának időpontja - végre teljes a lista

A csapatok folyamatosan mutatják be új autóikat a 2021-es idényre, és most a Haas is közzétette, hogy mikor állnak elő a vadonatúj versenykonstrukcióval: március 4-én, csütörtökön mindenki figyelemmel követheti, hogy milyen lesz Mick Schumacher és Nyikita Mazepin idei autója.

Mick Schumacher, Haas VF-20

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Haas F1 Team teljesen új pilótafelállással vág neki a Forma-1-nek, hiszen 2021-ben két újonc pilótával állnak fel a rajtrácsra. Mick Schumacher és Nyikita Mazepin szereplésére az egész világ kíváncsi, így nagy figyelem övezi az amerikai istálló autóbemutatóját is.

A Haas Twitteren tette közzé, hogy március 4-én, csütörtökön lerántják a leplet az új autóról, melyet a két újonc pilóta fog terelgetni 2021-ben. Úgy hírlik, hogy a Ferrari erősebb motorral látja el idén az ügyfélcsapatait, ez pedig reményre adhat okot a csapat háza táján.

Még több F1 hír:

A McLaren, AlphaTauri, Alfa Romeo és Red Bull már megtartotta a bemutatóját, sok változást azonban egyelőre nem lehet látni a korábbi autókhoz képest. Érdekes lesz tehát látni, hogy a Haas előrukkol-e valami újdonsággal a versenytársakhoz képest.

Gene Haas egyértelműen kijelentette, szeretné, ha az alkulat előrébb tudna lépni a bajnoki végelszámolásban, melyhez a 2021-es autótól remél sokat. Minden bizonnyal sok kérdésre választ kaphatunk a hivatalos bemutatón, ami tehát hamarosan megtörténik.

 

Videó: Először pályán a 2021-es Red Bull!


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren arra számít, hogy gondok lesznek a Mercedes-motorral a teszten?
Következő cikk Az RB16B filmforgatási napja - Horner beszámolt az érzéseiről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország