BRÉKING

Megvan a "felelős" a két Ferrari ütközéséért a Kínai Nagydíj első kanyarjában! Nem is gondoltuk volna...

A szurkolók, a szakértők, és a versenyzők továbbra is keresik a felelőst a kínai futam első kanyarjában történt Ferrari ütközésért. A videókon azonban egyértelműen látszik, hogy kicsit mindenki hibás volt. Érdekes azonban, hogy a láncreakciót Nico Rosberg váltotta ki.

A Forma-1 túl bonyolult. Néha még az elemzések is. Akár akkor is, ha egyetlen egy jelenetet szeretnénk megérteni. Konkrétan Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen kínai első kanyaros incidensét. Egy összetett ítélethez ugyanis átfogó képet kell kapnunk. Elölről, hátulról, felülről, de a legjobb mégis a pilótafülkéből nyíló látvány.

Ez most is így volt. Vettel a futam után reflex-szerűen Kvyatot hibáztatta. Räikkönen egy szerencsétlen versenybalesetről beszélt. A szurkolók Vettelre mutogattak. És néhányan pedig úgy érezték, hogy nem Vettel kormányozta autóját Räikkönenbe, hanem pont fordítva.

Érdekes tehát, hogy a láncreakciót valójában olyan valaki váltotta ki, akire eddig nem is gondoltunk ebben az ügyben: Nico Rosberg. A Kínai Nagydíj győztese. Vettel pilótafülkés kameranézetéből ugyanis egyértelműen kiderül, mi vezetett a két Ferrari és Kvyat közötti csetepatéhoz az első és a második kanyarban.

Kvyat kezdetben túlságosan lemaradt az első kanyarban, és csak remélni tudta, hogy 200 méter múlva majd megtámadhatja a Ferrarikat. Nagyjából 8 autóhosszra volt az előtte haladóktól. Ezt a távolságot pedig csak úgy tudta ledolgozni, hogy először Räikkönen, majd Vettel lassított le nagyon keményen.

Vettel kamerája világosan megmutatja, hogy Kimi hirtelen fékezni kényszerült előtte. A jobb első még kicsit füstölt is a lassítás miatt. Emiatt Räikkönen kiszélesítette az ívét, és majdnem eltalálta Valtteri Bottast is. Vettelnek is kicsit le kellett vennie a lábát a gázról a kanyarban, és a kormánnyal is egy kisebb mozdulatot tett.

Räikkönen ezek után behúzta a kéziféket, mert Rosberg túl közel volt hozzá a pályán. A Mercedes németje elég szélesen vette a kanyart, Daniel Ricciardo is így ment el mellette a belső íven. Aztán Rosberg abban reménykedett, hogy a második kanyarban visszaelőzheti a red bullost. Csakhogy miután mindkét Ferrari vesztett a tempójából, megérkezett Kvyat is a játékba. Jelentős tempófölényben volt, így a belső íven támadt.

Vettel perspektívájából az is látszik, hogy egyszer csak kicsit elkormányoz. Abban a pillanatban, amikor Kvyat érkezését érzékeli a szeme sarkából. Nagyon is lehetséges, hogy Vettel ott meg akarta menteni magát az extra erőtől, amivel a motor nagy nyomatéka meglepte. A német azonban a kormányhoz nem is nyúlt, amíg bele nem ütközött csapattársába. És akkor jobbra húzta a kormányt, nem Räikkönen irányába.

Räikkönen ugyanis a külső ívről befelé tartott. Vettel pedig két ellenfele szendvicsébe került, és sem jobbra, sem balra nem tudott menni. A TV-s szakértő, Martin Brundle szerint: „Sebnek fékezni kellett.” – A kérdés, hogy ez akkor még lehetséges volt-e.

Vettel Räikkönen jobb hátsóját találta el. A finn autója ezt még kibírta, de az első szárnyát Kvyat Red Bullja törte le. Ennyire minimális az orosz hibája. A tempófölénye miatt a kettes kanyarban a pálya közepére is kényszerült. Vettel pedig még egyszer ütközött. A jobb elsőjével ütötte meg Sergio Perez Force Indiáját.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes csak játszik a Ferrarival, mely azt hiszi, 1 tizedre van tőlük
Következő cikk A Forma-1 évente 100 milliós lökést ad a Haasnak - az amerikaiak a Red Bull útjára léptek!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország