Megváltoztatja-e a McLaren padlólemez-stratégiája az F1-es frissítési háború arculatát?

A McLaren az idei frissítési stratégiájával szembement a trenddel. Vajon másoknak is ezt a megközelítést kellene követniük?

Lando Norris, McLaren MCL38

A Forma-1-es csapatok jól tudják, hogy ha nem fejlesztenek folyamatosan az autóikon, akkor az a biztos út a visszaeséshez. A 2024-es szezon egyik furcsasága azonban az, hogy a McLaren az elmúlt hónapokban a rajtrács élére ugrott, és az MCL38 az F1 leggyorsabb autójává vált, ami annak köszönhető, hogy a versenytársakhoz képest kissé más megközelítést alkalmaznak.

Míg a riválisok a szezon során lelkesen hajszolták a leszorítóerő növelését számos új padlólemezzel - az autónak azon a területén, ahol a legnagyobb teljesítményt lehet elérni -, a McLaren kitűnt a tömegből. Szándékosan ragaszkodott a padlólemez azon kialakításához ugyanis, amelyet először a Miami Nagydíjon mutatott be.

Annak fejlesztése helyett inkább arra összpontosítottak, hogy egy sor kisebb finomítást vigyenek véghez az autó más területein - ezek közé tartozik az első és hátsó szárny, a gerendaszárnyak, a fékcsatornák, a karosszéria és a felfüggesztés elemei.

Azzal, hogy ezt az utat választotta, a McLaren talán feláldozza az esetleges leszorítóerő-növekedést, amit egy új padlólemez hozhatna, de így megvan annak az előnye, hogy minden hétvégén egy olyan csomaggal vághat neki a versenynek, amit jól ismer, és amit a pilóták is magabiztosan vezetnek.

És minél többet küszködtek az ellenfelek az új padlólemezek megfelelő működésével - a futamgyőztes Ferrari, a Red Bull és a Mercedes is bajba került különböző pontokon -, annál inkább úgy tűnik, hogy a McLaren megközelítése volt a legjobb. Ahogy az RB csapatfőnöke, Laurent Mekies kifejtette csapata idei helyzetéről, a csapatok túlságosan belehajszolták magukat a nagyobb leszorítóerő hajhászásába.

Lando Norris, McLaren MCL38, Max Verstappen, Red Bull Racing RB20, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W15, George Russell, Mercedes F1 W15, the rest of the field at the start

Lando Norris, McLaren MCL38, Max Verstappen, Red Bull Racing RB20, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W15, George Russell, Mercedes F1 W15, a mezőny többi tagja a rajtnál.

Fotó: Steven Tee / Motorsport Images

"Lassan kezdtük a szezont. Tudtuk, hogy nem dolgoztunk elég jól a télen, aztán elkezdtünk a magas labdákat kezdtük lecsapni az autó fejlesztése során, és sikerült ezzel teljesítményt tolni az autóba. Aztán a fejlesztési kampány során, amikor megpróbáltunk még több leszorítóerőt szüretelni, valójában lassabbá tettük az autót - ez pedig nem túl gyakran fordul elő"  -mondta.

 

"De ez valószínűleg a jelenlegi szabályrendszer stabilitásának köszönhető, ugyanis már mindent annyira optimalizáltak, hogy elég könnyű elrontani valamit, amikor azt hiszed, hogy az autó egy részén tudod növelni a terhelést."

Mivel a padlólemez-frissítések sora nem hozta meg a remélt hasznot, a rajtrácson senkinél sem, nem csoda, hogy a riválisok most azon töprengenek, vajon a McLaren megközelítése, miszerint ragaszkodni kell ahhoz, amit ismernek, valóban jobb-e. Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack nemrég elismerte, hogy csapata tudja, "bolondok lennének" nem felmérni, hogy a frissítési program taktikájának megváltoztatása valóban jobb-e.

Ok vagy okozat?

Van azonban némi vita arról, hogy a McLaren padlólemezes megközelítése valóban csodaszer-e egyáltalán. Először is, bár a McLaren azt mondja, hogy ugyanazt a padlólemezt használja, mint Miamiban, ez nem jelenti azt, hogy nem eszközöltek finomításokat a javulás érdekében.

Cars lined up on the pit lane

Az autók felsorakoznak a boxutcában

Fotó: Mark Sutton / Motorsport Images

Egy gyors pillantás az F1 frissítési beadványaira azt mutatja, hogy míg maga a padló változatlan, a padlószéleken finomításokat végeztek - tehát nem azonos azzal, ami májusban volt. Ha - ahogy Andrea Stella csapatfőnök gyakran hangoztatta - az F1-ben most milliméterek számítanak a sikerekhez, akkor a finomhangolás, ami már megvolt, jó utat biztosítana ahhoz, hogy nagyobb teljesítményt nyújtson egy autó nagyobb átalakítás nélkül.

A riválisok emellett azt sem tudják megítélni rendesen, hogy a padlólemez alsó fele ugyanaz-e, mint amit Miamiban bemutatott a csapat. Az F1 szabályai, amelyek megkövetelik a csapatoktól, hogy felfedjék a fejlesztéseket, csak bizonyos nagy alkatrészekre vonatkoznak - így az alatta lévő lemezek megpiszkálása soha nem derül ki ezekből.

 

Az F1 Sportszabályzatának 19.1 c) cikke kimondja: "Minden résztvevőnek egy összefoglaló dokumentumot kell eljuttatnia a médiadelegáltnak, amely felsorolja az összes olyan főbb aerodinamikai és karosszériaelem, valamint alkatrész nevét és rövid leírását, amelyeket nem használtak korábbi versenyen vagy TCC-n (jelenlegi autók tesztjén - a szerk.)."

A McLaren frissítési tervének van egy másik eleme is, mégpedig az, hogy eddig is élvezhették azt a luxust, hogy az egyik leggyorsabb autó az övék volt. Amikor az élmezőnyben vagy, és különösen egy olyan forgatókönyvben, amikor az ellenfeleid néhány hibás lépést tettek a nem bevált fejlesztésekkel, közel sem érzed azt a külső nyomást, hogy változtass, mint akkor, amikor visszaesőben vagy.

Így lényegében szinte bizonyos lesz, hogy ha az a megközelítés, hogy ragaszkodsz ahhoz, amiről tudja az ember, hogy működik, a legjobb, akkor az előnye állandósul, mivel a többiek, a fejlesztéseik közepette való botlásaik miatt sosem érnek utol.

Oscar Piastri, McLaren MCL38, Nico Hulkenberg, Haas VF-24, Fernando Alonso, Aston Martin AMR24

Oscar Piastri, McLaren MCL38, Nico Hulkenberg, Haas VF-24, Fernando Alonso, Aston Martin AMR24

Photo by: Lionel Ng / Motorsport Images

A McLaren vezető tervezője, Rob Marshall nemrég kifejtette,  jelentős előnye volt annak, hogy jobban megfontolja, mit csinál, és mit változtat az autón. Ez azt is lehetővé tette, hogy legyen egy kis lélegzetvételnyi ideje annak biztosítására, hogy amikor nagy változtatásokra lesz szükség, azok valóban az elvárt teljesítményt hozzák.

"Jó dolog folyamatosan sok apró fejlesztést szállítani, de ugyanígy néha egy kicsit ki kell tartani, amíg az ember vár arra, hogy egy csomó apróság egyszerre érkezzen. Ennek azért van előnye, mert gyakran az apróságok nem túl jól működnek együtt, vagy nem olyan jól, mint ahogyan azt várná az ember.

"Ha pedig egy csomóban szállítjuk őket, akkor az alkatrészek ilyen kombinációja már együtt szerepelt a szimulátorban, együtt fejlesztették őket, együtt mentek a szélcsatornába, így biztosabbak lehetünk abban, hogy az elemek ezen kombinációja jól működik együtt. Ezzel szemben, ha apránként csinálja az ember, előfordulhat, hogy az egyik alkatrészen bevezet egy fejlesztést, majd egy másik alkatrészen dolgozik, és közben derül ki, hogy az előző változtatás miatt az mégsem hoz annyit."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso üzenetet küldött az újonc pilótáknak
Következő cikk Az egyetlen pilóta, aki nem akart Adrian Neweyval dolgozni

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország