„Megváltozott az élete” a korábbi versenyzőnek, aki miatt Vettel Kanadában elbukta a győzelmet

A korábbi F1-es versenyző, Emanuele Pirro életére nagy hatással volt a felé irányuló gyűlöletáradat, amit a 2019-es Kanadai Nagydíjat követően kapott. Az olasz tagja volt annak a testületnek, akik megbüntették Sebastian Vettelt, aki így elveszítette a győzelmet.

jm1909ju365-750x422

Emanuele Pirro mintegy 30 éves versenyzői múlttal rendelkezik. Ezen idő alatt megfordult az F1-ben is, Le Mans-ban pedig öt alkalommal is győzedelmeskedni tudott.

Az F1-ben 2010 óta bevett szokás, hogy korábbi versenyzők segítik a bírák munkáját a kétes esetek megítélésében. A 2019-es Kanadai Nagydíjon épp Pirrón volt a sor, aki korábban már többször is vállalt efféle részvételt.

Még több F1 hír:

A versenyen Sebastian Vettel vezetett Lewis Hamilton előtt, aki végig szorosan követte az akkor még Ferrariban ülő négyszeres világbajnokot. A verseny közepén a német elvétette a 4-es kanyart, a pályára visszatérve pedig leszorította Hamiltont – legalábbis így ítélte meg a versenybíróság, akik 5 másodperces büntetéssel sújtották Vettelt.

Ez az 5 másodperc épp elég volt ahhoz, hogy Vettel első 2019-es győzelme helyett Hamilton ünnepelhessen. A német egy látványos tettel fejezte ki nemtetszését a versenyt követően: a Mercedes előtt lévő 1-es táblát kicserélte az övével, a második helyezettnek járó 2-es táblával.

Pirro most az F1 hivatalos podcastjében, a Beyond The Gridben beszélt arról, hogy csapódtak le rajta az eset következményei.

„Nem túl kellemes emlék, bizonyos értelemben megváltoztatta az életem, a gondolkodásmódom. A kapcsolatom a közösségi médiával jelentősen megváltozott azóta” – mondta Pirro.

„A közösségi média felszínre hozza a mindannyiunkban lévő frusztrációt és elégedetlenséget. Sajnos anélkül fejezhetjük ki ezeket az érzéseket, hogy teljes rálátásunk lenne bizonyos dolgokra, ami nem jó dolog.”

„Az engem ért támadásoknál fontosabb, hogy a szabályok szerint döntöttünk. Az egész sport veszített aznap, az emberek többsége ugyanis rossz oldalról közelítette meg a helyzetet.”

„Mivel imádom ezt a sportot, bántanak a történtek. Azt gondoltam: miért nem értik meg, hogy az nyert, akinek kellett, és nem az, akit ők szerettek volna győztesként látni?”

„Szinte mindenki Sebastian Vettel győzelmét akarta látni, aki nehéz időszakon ment keresztül akkoriban. Szép történet lett volna, de ha valaki lesgólt szerez, az érvénytelen. Valakinek meg kellett hoznia a döntést a sport igazságosságának érdekében” – mondta Pirro.

Räikkönen nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a legutóbbi erős szereplésnek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Immár biztos: Sainz a mezőny végéről indul Törökországban
Következő cikk Domenicali: Egy nap Hamilton rekordjai is megdőlnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország