BRÉKING

Megtört az FIA: a Pirelli tesztelhet 2013-as autóval!

A Nemzetközi Automobil Szövetség belátta, ideje engedi a szigorból, és megengedte a gumiszállítónak, hogy 2013-as autót használjon a privát teszteken. Más kérdés, honnan szerzik be azt. Azt a lehetőséget is fontolóra vették, hogy a Brazil Nagydíj után közös gumitesztet rendezzenek.

Miután a Pirelli évek óta hangsúlyozza, hogy lehetetlen reprezentatív eredményeket szerezni egy 2010-es tesztautóval, és tegnap a Forma-1-es versenyzők biztonsága is erősen megkérdőjeleződött, a testület úgy döntött, a cég használhat idei autót a privát tesztjein – számolt be az Autosport.

Jean Todt, Paul Hembery, és Bernie Ecclestone még szombaton ültek össze Silverstone-ban, hogy a jövőbeni lehetőségekről beszéljenek, és az FIA elnöke elismerte, az testületnek nagyobb segítséget kell nyújtania a tesztek terén. A Pirelli két privát tesztet is tervez a közeljövőre – egyet a Paul Ricardon jövő héten, és egy másikat két héttel később Barcelonában.

Hembery örömmel számolt be az FIA enyhüléséről. „Ez nagyon jó. Ez azt mutatja, mindannyian tanultunk a tapasztaltakból, és nincs értelme megismételni ezeket a rossz élményeket. Fontos, hogy változtatásokat hajtsunk végre annak érdekében, hogy előrelépjünk, és Jean ezt javasolta szombaton, ami nagyon pozitív.”

Szerdán összeül a Munkacsoport, és azt a lehetőséget is megvitatják, hogy az évadzáró Brazil Nagydíj után egy össznépi gumitesztet tartsanak. A tervek szerint ez háromnapos lenne, de minden csapatnak jóvá kell hagynia, mivel módosítani kell a szabályokon. Hembery elmondta, ez a javaslat is szombaton merült fel.

„Jeannak volt pár jó ötlete, mint amilyen ez is. Úgy véltük, megoldást kell találunk arra, hogy könnyebb legyen a tesztelés számunkra”- mondta a sportigazgató.

A Pirelli nem kéri, hogy minden csapat jelen legyen ezen a teszten – amennyiben az megvalósul -, de az összes alakulatnak biztosítanának abroncsot, ha arra van szükség.

„Ez még mindig koncepció. Minden csapatnak tudunk biztosítani gumit, ha menni akarnak a teszten, de minden csapatnak más programja van. Azt akarjuk, hogy ezek az abroncsok már közel legyenek azokhoz, amiket a téli teszteken fogunk használni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kétszer három nap teszt a Pirellinek: bármikor, bármivel tesztelhetnek (frissítve)
Következő cikk Hétvégén jöhetnek a módosított abroncsok: ez a leggyorsabb megoldás

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország