Megszűntetik a Brit Nagydíj vitatott DRS-zónáját

A tavalyi nagydíjon debütált az a kísérleti DRS-zóna, amely a silverstone-i pálya első pár hosszú kanyarjain húzódott keresztül, ám a versenybírák úgy döntöttek, idén nem lehet majd ezekben nyitni a hátsó szárnyat.

DRS Sign and Track View

DRS Sign and Track View

Sutton Images

Silverstone-ban a vasárnapi futamon ismét csak két olyan szakasz lesz, ahol a pilóták aktiválhatják a nyitható hátsó szárnyakat, azután, hogy tavaly egy harmadik is alkalmazásra került a célegyenesbe vezető kanyartól a hármas kanyarig, a DRS használhatóbbá tétele érdekében tett erőfeszítések keretében, melyet több pályán bevezettek.

Azonban sok autónak így nem volt elég leszorítóereje a nyitott hátsó szárnyakkal a gyors Abbey-jobbkanyarban, ennek következtében Romain Grosjean és Marcus Ericsson is kicsúsztak ott, miután nem sikerült időben lekapcsolni a funkciót, de még Lewis Hamilton is úgy nyilatkozott, hogy ez a megoldás „eléggé értelmetlen, és veszélyes”.

Még több F1 hír:

Ez volt ennek a zónának az egyetlen szereplése a Brit Nagydíjon a DRS 2011-es bevezetése óta, ezzel tehát visszatér a Nagydíj a korábban alkalmazott Wellington- és a Hangár-egyenesekben alkalmazott hasonló szakaszokra. Nem tudni, hogy a két fentebb említett baleset szerepet játszott-e a harmadik elkaszálásában, azonban gyaníthatóan nem hagyták figyelmen kívül őket a döntéskor.

A tavalyi verseny után az azóta elhunyt versenyigazgató, Charlie Whiting azzal védekezett a biztonsági szempontok miatt a döntést támadók ellen, hogy a két baleset a pilóták hibája miatt történt, azonban bevallotta, hogy a harmadik DRS-zóna bevezetése nem sokat segített az előzésekben, és abban sem tudott közreműködni, hogy a versenyzők felzárkózzanak egymásra az első kanyarokban, hogy aztán a második egyenesben kihasználhassák a hátsó szárny előnyeit teljes sebességnél is.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull szerint Verstappen a világ legjobb versenyzője
Következő cikk A Mercedes nem akar kegyelmezni a Ferrarinak: meglesz a nagy rekord?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország