Megszületett a döntés Nyck de Vries ügyében!
A stewardok az Olasz Nagydíj után idézték be Nyck de Vriest, majd nem sokkal később megszületett az ítélet is, és a nap versenyzőjének választott holland megtarthatja a pontjait.
Remek F1-es bemutatkozáson van túl Nyck de Vries a Williams csapatával, és a 9. helyen ért célba a safety car mögött leintett Olasz Nagydíjon, azonban a futam után a stewardok beidézték a holland versenyzőt.
De Vriest azért vizsgálták, mert a vád szerint kiszámíthatatlanul vezetett a biztonsági autó mögött, de végül egy megrovással megúszta az esetet a Forma-2-es bajnok, akit a nap versenyzőjének is választottak.
A versenybírák ugyanis elfogadták De Vries magyarázatát arra, hogy miért fékezett erősen a 2-es és a 3-as kanyar között, miközben Csou szorosan mögötte volt. A Williams beugrója videófelvétellel tudta bizonyítani, hogy a kijelzőjén az jelent meg, hogy a deltaidőn belül kell maradnia, ő pedig ezt nem értette.
Ráadásul a kijelző azt mutatta, hogy lassabban kell mennie ahhoz, hogy a delta alatt maradjon, eközben pedig fékproblémákkal is küszködött, ami miatt rádiós kapcsolatban volt a Williamsszel.
Ez tehát azt jelenti, hogy De Vries megtarthatja a 9. helyét, és így egy verseny is elég volt neki ahhoz, hogy a pontversenyben megelőzze Nicholas Latifit, aki egyelőre az idei 16 futam egyikén sem tudott a legjobb 10-ben végezni.
„Russell gyorsan a Mercedes vezetőjévé válik, megdöbbentő volt Hamilton kirohanása...”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.