Megszavazhatják a pénteki nap törlését a Forma-1-ben?

Egyre többen mondják azt, hogy a pénteki napok nélkül jobbá válhatna a Forma-1, és ez olyasvalami, ami ismét átírná a Forma-1 történelmét.

Daniil Kvyat, Toro Rosso, on the grid

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Az F1 hivatalos versenyprogramja 3 szabadedzésből, 1 időmérőből és a futamból áll. Az első két szabadedzést péntekenként rendezik meg, kivéve Monacót, ahol tradicionálisan ez már csütörtökön lezajlik.

Még több F1 hír:

A pénteki edzésnapokon kétszer 90 perc áll a csapatok rendelkezésére, ami bőven elegendő arra, hogy a csapatok felkészüljenek a folytatásra. Szombaton az utolsó tréningen pedig csak 60 percet kapnak a pilóták.

Már nem egy alkalommal kiderült, hogy az első két szabadedzés túlságosan is egyhangúvá teszi a hétvégéket, és a legtöbb esetben elegendő lenne egy edzés, amit szombaton tartanak meg. Legutóbb Daniil Kvyat, a Toro Rosso orosz versenyzője állt elő ezzel az ötlettel, amit Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke is támogatott.

„Talán csak szombaton kellene pályára gurulnunk először.” - mondta Kvjat, aki szerint az általuk ismert pályákon már nagyon felkészültek, így nincs szükség az első két edzésre.

„Az pedig lehetőség lenne, hogy az új pályákon több időt kapnánk. Ilyen például Vietnam is. De nem tudom… Ezek után el lehet dönteni, hogy mi a legjobb, és mi nem. Persze minden versenyző más, és valakinek 5 órára van szüksége, de nem nekem.”

Horner szerint elgondolkodtató a kétnapos hétvége az F1-ben, amiről már korábban is volt szó.

„Azt hiszem, ez attól függ, hogy hány futamon veszünk részt. Ha több versenyről beszélünk, akkor kétségtelenül szükség van az idő rövidítésére. Láttuk, hogy pénteken Bakuban elég volt az egy szabadedzés is, és elég jól működött a dolog, így talán csak az egy edzés jelenti a helyes utat. Ezzel az alkatrészeket és az embereket is egy kicsivel később tudnánk mozgósítani, és a hétvégére elegendő lenne az egy edzés.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve: Leclerc érkezése negatív hatással van a Ferrarira
Következő cikk Sainz: A McLaren minden téren fejlődésre szorul

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország