BRÉKING

Mégsem lesznek nagyobb hátsó gumik az F1-ben?

James Allen értesülései szerint jövőre mégsem lesznek szélesebb és magasabb abroncsok a Forma-1-ben, miután a Pirelli maga tett le a változásokról. Niki Lauda nemrég még úgy nyilatkozott, hogy az FIA asztalán van az ügy, és a testület maga dönt a kérdésben.

Az olasz gumigyártó 20 milliméterrel szélesebb és 30 milliméterrel nagyobb átmérőjű hátsó abroncsokat szeretett volna 2014-től: így 400 mm széles és 690 mm átmérőjű gumik lettek volna felszerelve a hátsó tengelyre. A Pirelli azért kezdeményezte a változtatásokat, hogy így birkózzanak meg a sokkal nagyobb nyomatékkal, amit az új turbómotorok szállítanak majd. Lauda az Auto Motor und Sportnak nemrég kifejtette, hogy a dolog az FIA előtt van, és csak a testület dönt a kérdésben, a csapatok bevonása nélkül.

A neves író, James Allen arról számolt be, hogy a Pirelli elvetette a dolgot, és mégsem lesznek más dimenziójú hátsó köpenyek. A csapatok egyértelműen a változtatások ellen voltak, mivel már annyira előrehaladott fázisban vannak a 2014-es autókkal, hogy minden ilyen lépés komoly hatással lenne a fejlesztésekre, és utólagos módosításokat igényelne.

„Ez egy nagyon nehéz kérdés volt”- mondta Mark Gillan, a Williams egykori technikai főnöke. „Az egyik oldalon szimpátiát érezhetsz a Pirelli iránt; az új szabályoknak köszönhetően senki sem tudja, miként fog fejlődni az aerodinamika a szezon folyamán – nagy lépések várhatóak a fejlesztések terén, szemben az idei évvel, ez pedig előnyt fog generálni a teljesítményben, így sokkal nagyobb lesz a terhelés a kanyarokban -, és a Pirellinek lehetővé kell tennie ezt. Ezt a leckét már megtanulták akkor, amikor a csapatok nagy előnyre tettek szert a befújt diffúzorokkal.”

„A másik oldalon pedig ott van az, hogy a csapatoknak a legkevésbé sem lett volna szükségük egy ilyen jelentős és utolsó pillanatban érkező változásra, amikor a 2014-es karosszériaterveket már véglegesítették. Ez azt jelentette volna, hogy nagyon sok munkát kidobhattak volna az ablakon több területen is, és a tervezőbrigád kezdhette volna elölről az egészet – a határidő pedig nagyon szoros lett volna a karosszéria legyártásához, mivel a tesztelés januárban indul.”

Nem beszélve a további költségekről, és arról, hogy az istállók nem tudták volna, mire számítsanak, mivel a tesztelés továbbra is be van tiltva. Állítólag 10 csapat voksolt a nagyobb abroncsok ellen, és csak a Mercedes akarta a módosított köpenyeket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Spa-Francorchamps: Hakkinen és Schumacher be*zaratós előzése
Következő cikk Ecclestone tagadja, hogy bárkit is megvesztegetett volna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország