Megpördülés és műszaki hiba, de Grosjean elégedett a VF-19-cel

Igaz, több szempontból is döcögős volt az első tesztnap a Haasnál, Romain Grosjean nem panaszkodik a kocsira, jó alapként lehetne jellemezni a versenyautót.

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19 Ferrari.

Romain Grosjean, Haas F1 Team VF-19 Ferrari.

Jerry Andre / Motorsport Images

Délelőtt az üzemanyag-pumpa vezérlése fogott ki a csapaton, a pályán állt meg a technika, és egy megpördülés is becsúszott Grosjean repertoárjába, amit a gumimelegítőkre vonatkozó új előírással magyarázott: idén már csak 80 Celsiusra lehet fűteni a hátsókat, az elsők esetében továbbra is 100 Celsius érvényes.

„Úgy tudom, hárman pördültünk meg kivezető körön”- mondta Grosjean. „Idén más hőmérséklet van érvényben a gumipaplanokra vonatkozóan – 80 Celsius -, és ha a pálya 4 Celsius, akkor egyszerűen nem működik a dolog, ha fair akarok lenni. Délután is szenvedős volt, hogy megfusd az első mért köröd”- tette hozzá.

„Nem igazán tudom, miért mentünk le ennyire a gumipaplanok hőmérsékletével – nem gondolom, hogy ez helyes lenne, és bizonyos alkalmakkor fogós lehet. Ennyi történt: ráléptem a gázra, és egy ponton megindult a kocsi hátulja. Már eleve tudtuk, hogy meglehetősen szűk tartományban működik a Pirelli abroncsa, és ha 80 Celsiusszal megyünk a biztonsági autó mögött, akkor elég gyorsan 50 Celsiusra csökken, és ekkor válik fogóssá a helyzet.”

Ami a tesztnapot illeti, a következőkkel értékelte a történteket. „Úgy vélem, elég boldogok lehetünk a napunkkal, már ami a kocsi felől érkező érzéseket illeti. Nem volt sima menetünk délelőtt, de a délután jobban alakult. Elég sok időtől estünk el, amit pályán tölthettünk volna, de sikerült ledolgozni, futni pár jó menetet. A csapat ismét jó munkát végzett azon a téren, hogy egy nagyon jól vezethető gépet kreált. Természetesen még sok munka vár ránk, meg kell érteni az autót, de jelen pillanatban nagyon örülök annak, amivel rendelkezünk.”

Grosjean főnöke a gumipaplanos kérdéssel kapcsolatban elmondta, nem aggódik a változás miatt: idővel megszokják, boldogulniuk kell.

„Kifogott rajta, de mint minden más esetében, megszokjuk majd, találunk rá megoldást. Egy-két futamon át nem nagyon örülünk majd neki, vagy egy-két teszten át, de utána megszokjuk, továbblépünk, mert így kell tennünk. Ha a Pirelli azt gondolja, ezt kell tennünk, akkor meg kell találnunk a módját, hogy ne álljunk túl komplikáltan egy változtatáshoz”- jegyezte meg Günther Steiner.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes 150 problémamentes körrel nyitott: Hamilton és Bottas is elégedett
Következő cikk Räikkönen „öreg csontjai” megérezték a 114 kört

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország