„Megnyertem a futamot, Helmut Marko mégis dühös volt”

Jean-Eric Vergne 2012 és 2014 között versenyzett az F1-ben a mai AlphaTauri elődjénél, a Toro Rossónál. Vergne ezt követően kikerült a Red Bull kötelékéből, és előbb a Ferrari tartalékversenyzője, majd a Formula E bajnoka lett.

Jean-Eric Vergne, Toro Rosso STR7 Ferrari

Fotót készítette: LAT Images

Jean-Eric Vergne a  Red Bull utánpótlásprogramjából került az F1-be, ahol 2012 és 2014 között az osztrákok fiókcsapatát, a Toro Rossót erősítette. A francia az F1 hivatalos podcastjében, a Beyond the Gridben beszélt erről az időszakról.

Számos anekdotát hallottunk már arról, hogy a Red Bull utánpótlását vezető Helmut Marko nem keveset követel azoktól, akik versenyzőként sikereket akarnak elérni a csapatnál. Az osztrák szigorúságáról Vergne is tud mesélni, egy rosszul sikerült monacói futamot követően ugyanis a következő történt: 

Még több F1 hír:

„A versenyt követően azt mondta: jobb, ha legközelebb nyersz. Így is tettem, majd ezt követően leszidott, mert a győzelem mellett nem az enyém volt a leggyorsabb kör. Egy hétvége alatt szereztem két győzelmet, két pole-t, de nem én futottam a verseny leggyorsabb körét.”

„Most már tudok humorral visszagondolni ezekre a történésekre, fiatal versenyzőként azonban nehéz volt ezt kezelni” – mondta Vergne a Beyond the Gridben.

Vergne az F1-et követően a Formula E-ben próbált szerencsét, ahol imponált neki az autók hasonló teljesítménye. Mikor azonban pole-pozíciót szerzett a sorozatban, Helmut Marko ismét csak meglepő szavakat intézett hozzá.

„Helmut Marko épp ott volt, és azt mondta, meglepte, milyen lassú vagyok az időmérőn. Azt feleltem neki, nagyon jól tudja, hogy Kvjat autója 10 kilóval könnyebb az enyémnél, ezt azonban nem teregethettem ki a sajtónak.”

Vergne korábbi toro rossós csapattársára, Danyiil Kvjatra utalt, aki az övénél mindig könnyebb autóval mehetett, így pedig természetesen nehéz volt tartania a lépést vele. A francia emiatt megváltásnak érezte, hogy a Formula E-ben nem kellett többé súlyhátrányban vezetnie.

„Olyan volt, mintha egy zsák kővel a fedélzeten kellett volna vezetnem. Végre ismét rendesen versenyezhettem, ami felszabadító érzés volt” – mondta Vergne.

Úgy tűnik, mégsem lesz amerikai hatalomátvétel az Alfa Romeonál

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Las Vegas már tárgyalt is a Forma-1-gyel a harmadik amerikai futam lehetőségéről - brit sajtó
Következő cikk „Egyedül Norrisnak köszönhető, hogy a McLarenek és a Ferrarik nem ütötték ki egymást”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország