Megnövelt DRS-zónával ráznák fel a hétvégi Emilia Romagna Nagydíjat

A tavalyi imolai futamon nem láthattunk túl sok előzést, inkább csak a vonatozás ment a mezőnyben. Ez nagyrészt a pálya karakteréből adódik, hiszen több rajta a közepesen gyors és gyors kanyar, nagy féktáv pedig kevés van. Most ezen próbálnának javítani a hosszabb DRS-zónával.

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39, Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39, Sebastian Vettel, Ferrari SF1000

Mark Sutton / Motorsport Images

Az FIA úgy határozott erre a hétvégére, hogy módosít az imolai pálya DRS-zónáján. Ez azt jelenti, hogy az érzékelési és az aktiválási pont is hátrébb került valamivel. Maga az érzékelési pont eddig a 18-as kanyar után kapott helyet 40 méterrel, most azonban már a 17-es forduló előtt 20 méterrel dől majd el, hogy ki nyithatja a szárnyát a célegyenesben és ki nem.

Az egyetlen DRS-zóna aktiválási pontja pedig korábban maga a célvonal volt, most viszont már 60 méterrel a 19-es kanyar előtt nyitni lehet majd a szárnyat, ha valaki egy másodpercen belül van az előtte haladóhoz képest.

Még több F1 hír:

Mivel a 19-es kanyar nem igazi kanyar, ezért ez komolyabb lehetőséget ad majd a támadó versenyzőnek, hogy még hamarabb becserkéssze áldozatát a 2-es féktávjáig. Erre nagy szükség is lesz, hiszen a 2020-as évben az Emilia Romagna Nagydíj hozta a legkevesebb helycserét.

Ezzel szemben az azt megelőző portugál futam pont az ellentétes képet mutatta, mivel ott a megfelelően kialakított zóna révén rengeteg előzés volt a célegyenesben. Most tehát abban reménykedhetünk, hogy ez a kisebb módosítás növelni fogja az akciók számát a vasárnapi viadalon.

A jövőben egy ideig még biztosan nem fogunk látni kétnapos futamhétvégéket


1990: Ayrton Senna teszteli a McLaren MP4/5B-t

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon és a dühös Ferrari-szurkoló balhéja
Következő cikk Ezért néz fel Hamilton annyira Sennára és más legendás sportolókra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország