Meglepő, miről beszélgetett Verstappen és Hamilton a Francia Nagydíj után

Miután Franciaországban is folytatódott a páros intenzív bajnoki küzdelme, az ember talán azt várná, hogy nagyobb feszültség lesz a két sztár között, de a futam utáni sajtótájékoztatónál egy nem várt téma is felütötte a fejét.

Meglepő, miről beszélgetett Verstappen és Hamilton a Francia Nagydíj után

Max Verstappen és Lewis Hamilton a pályán ádáz ellenfelek, de azon kívül meglepően harmonikus egyelőre a kapcsolatuk, ráadásul olyannyira, hogy a legutóbbi verseny után kellemesen beszélgettek egymással, mielőtt a kamerák bekapcsoltak volna.

Tom Clarkson, aki a sajtótájékoztatók alkalmával szokta kérdezni a versenyzőket, felfedte, hogy a riválisoknál valamiért Hamilton haja került szóba a versenyt követően. „Mielőtt a kamerák bekapcsoltak volna, Max és Lewis jót beszélgettek” – mondta az F1 Nation podcastben.

„Lewis először a két csapat egyenesbeli tempójának eltéréséről beszélt, és hogy Verstappen milyen gyors volt. A holland azonban témát váltott, és inkább Hamiltont kérdezte a hajáról. »Ezek fonatok, igaz? Úgy nevezik őket. Milyen gyakran kell ezt megcsinálnod?«”

Még több F1 hír:

„Hamilton erre így válaszolt: »Heti egyszer szólok a haveromnak, hogy segítsen…« Ilyesmikről diskuráltak. Lewis éppen most veszítette el a győzelmet Verstappennel szemben, de minden mégis nyugodt és harmonikus volt. A futam előtt csütörtökön is egymás mellett ültek, és akkor is hasonló volt a helyzet.”

Clarkson szerint láthatóan nagy az eltérés a két pilóta és az ő csapatfőnökük kapcsolata között. „A két istálló között érezhető a feszültség, a Mercedes pedig most keresheti a válaszokat.”

Az tény, hogy Toto Wolff és Christian Horner az utóbbi hetekben szinte minden adandó alkalommal odaszúrt valamit a másiknak, és amíg ilyen szoros marad a küzdelem, ez vélhetően nem is fog sokat változni.

Hogy mi lesz a versenyzőknél, az már más téma, de minél közelebb kerülünk majd a végjátékhoz, annál kevesebbszer fognak majd vélhetően Hamilton hajáról és egyéb hétköznapi témákról cseverészni egymással.

Verstappen csak tisztázta az egyik korábbi kijelentését...

megosztás
hozzászólás
140.000 rajongóval teltház lehet a második osztrák futamon?
Előző cikk

140.000 rajongóval teltház lehet a második osztrák futamon?

Következő cikk

Ausztriába is pontokért megy az Alpine

Ausztriába is pontokért megy az Alpine
Hozzászólások betöltése