Meglepő fordulat: eláll a fellebbezéstől a Ferrari a Racing Point ügyében!

Az Olasz Nagydíj után kiderült, hogy nem a verseny végeredménye volt a vasárnapi nap egyetlen F1-es meglepetése: a Ferrari elállt a fellebbezéstől a Racing Point ügyében, mivel elégedett a sport új szabályaival.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Az Olasz Nagydíj egyáltalán nem alakult rózsásan a Ferrari szempontjából, hiszen Sebastian Vettel és Charles Leclerc is kiesett a monzai versenyen, így a Belga Nagydíjat követően most is pont nélkül maradtak.

Nem sokkal a verseny leintését követően pedig a Ferrari egy közleményben jelentette be, hogy eláll a fellebbezéstől a Racing Point ügyében, erről pedig a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságot is értesítette.

Még több hír:

Alapvetően négy csapat, a McLaren, a Williams, a Renault és a Ferrari akarta továbbvinni a Racing Point ügyét azután, hogy a silverstone-i bázisú istálló 400 ezer eurós büntetést és 15 pontlevonást kapott amiatt, mert a fékhűtőiket nem ők, hanem a Mercedes tervezte – ez 2019-ben még szabályos lett volna, 2020-ban viszont már nem az.

A fellebbezéstől először a McLaren és Williams állt el, majd a Renault is kihátrált a folyamatból, ma pedig a Ferrari is megtette ezt.

A közlemény szerint a Ferrarit az győzte meg, hogy a 2021-es technikai és sportszabályzatban már egyértelmű, hogy milyen alkatrészeket kell terveznie minden egyes konstruktőrnek, emellett azzal is elégedett a patinás istálló, hogy az FIA és az F1 hatékonyan megoldotta az erre vonatkozó feladatát és ezzel megtartotta e rendkívül versenyképes sport DNS-ét.

Gasly: Fel sem fogom, mi történik most…


A 2020-as Indy 500-on meglepő módon Takuma Sato lett a végső győztes. A körülmények a kezére játszottak, hiszen többek között Spencer Pigot óriási balesetet szenvedett a futam késői szakaszában, a fallal való érintést követően nagy erővel a bokszutca bejáratának csapódott.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Stroll: a győzelem kicsúszott a kezeink közül, de a harmadik hely is jó
Következő cikk Vettel: Még szerencse, hogy nem voltak ma szurkolók...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország