Motorsport.com hírek

Megjelent az első hivatalos fotó a 2018-as F1-es Mercedesről

A Mercedes kiadta az első hivatalos képet a W09 névre keresztelt versenygépéről, melyről hamarosan teljesen lehull a lepel.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Ez egy nagyon fontos nap a Mercedes és a Forma-1 számára, hiszen bemutatkozik Lewis Hamilton, valamint Valtteri Bottas új versenygépe. 2014 óta kizárólag mindent a német gyártó nyert meg a királykategóriában, így minden bizonnyal idén is ők lesznek azok, akiket le kell győzniük a riválisoknak.

Független attól, hogy a Mercedes sorra nyeri meg a címeket, a csapat még mindig éhes a sikerre, és ez igaz Hamiltonra is, aki a szezon végén akár ötszörös világbajnok is lehet. Minden adott ahhoz, hogy ez így is legyen, hiszen a szabályok nem igazán változtak 2018-ra. Sőt, azzal, hogy az aktuális szezonban csak három erőforrás használható fel büntetlenül, még inkább a címvédő malmára hajtja a vizet.

Kora délután (13:10) teljesen leleplezik az új kihívót, mely a W09 kódnevet kapta. Az esemény részeként az istálló Silverstone-ban meg is teszi az elő métereit az új tervezéssel egy filmforgatás keretében, melynek ideje alatt maximum 100 kilométert tehetnek meg, és a Pirelli demonstrációs abroncsait használhatják.

A Mercedes AMG még szerdán sem végzett a W09 EQ Power+ összeszerelésével, az utolsó pillanatokat is kihasználják a szakemberek Brackley-ben, így a bemutatót megelőző este is dolgoztak a kocsin. A hét elején a kasznira, a motorra, a hátsó felfüggesztésre és a karosszériára koncentráltak, míg tegnap a karosszériaelemek végső felillesztése, a hátsó felfüggesztés felszerelése és a versenyzők üléspróbája volt soron.

Az idei évtől csak három hajtásláncot lehet használni büntetlenül, de ez nem aggasztja a címvédők motorguruját, Andy Cowellt, aki Brixworth-ben vezeti a Mercedes HPP-t.

Az esemény ezen a linken keresztül élőben lesz követhető, de természetesen az eddig megszokottakhoz hasonlóan azonnal beszámolunk az információkról: képek, videók, exkluzív elemzések…

Az autó ebben az utánfutóban kelt útra a központból Silverstone-ba:

 

Az első hivatalos teaser kép a W09-ről

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jöjjön 2018: A Haas a Ferrari segítségével odaérhet... de hova?!
Következő cikk Eljött a nagy nap: lehull a lepel Vettel és Räikkönen új Ferrarijáról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország