Megint ott van a két McLaren a 7. és 8. helyen, a Hungaroringen is

Lando Norris nagyon pozitívan nyilatkozott a Magyar Nagydíj időmérő edzését követően a sajtónak, hiszen a 7. és 8. helyet szerezték meg, ami a lehető legjobb számukra a középmezőnyből.

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34

Zak Mauger / Motorsport Images

Lando Norris a 7., Carlos Sainz Jr. a 8. helyen fejezte be a magyar időmérőt. A McLaren mondhatni magabiztosan zárt a lehető legjobb helyeken a Hungaroringen, és ez egy jó alapot adhat számukra a vasárnapi futamra, ami valószínűleg száraz körülmények között kerül megrendezésre. Norrisnak jók a megérzései a holnappal kapcsolatban.

Még több F1 hír:

„Összességében az egész hétvégén kényelmesen éreztem magam az autóban. Persze nem mindig, de az idő nagy részében igen. Találtunk egy olyan beállítást, ami talán nem volt a leggyorsabb, de nagyon kényelmesen éreztem magam vele, és következetes tudtam lenni. Az időmérő során pedig itt-ott még tudtam fejlődni, majd sikerült összeraknom egy kört, ami egész jó volt.”

„Semmi másra nem koncentráltam, csak arra, hogy jó legyen. Szóval igazán elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, és azzal, hogy a csapat ott van a 7. és 8. helyen. Persze jobban is mehettek volna ma dolgaim, mert az utolsó kanyarban szélesre vettem, és túl korán nyomtam meg a DRS-t. Nem volt nyitva, mert túl korán nyomtam rá. Tehát kicsit több volt ebben, de a köridő szempontjából nem hiszem, hogy meg tudtuk volna verni Gaslyt.”

„Most nincs más hátra, mint a start. Ettől a ponttól kezdve pedig csak a rajtra fogok figyelni, és remélem, hogy ott képesek leszek jól elindulni. Jó stratégiánk van, és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Általában azonban meglehetősen jók vagyunk a futamokon, szóval bizakodó vagyok.”

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

„Alapvetően egy olyan versenyző vagyok, aki mindig saját magát kritizálja először, mint bárki más. És ez ma is így volt, mert talán egy kicsit túl lelkes voltam, ami hibát szült. Igyekszem nem elkövetni ezeket a hibákat, de mindig tanul valamit az ember. Összességében azonban az időmérő edzésem rendben volt, és nem akarok panaszkodni. Szóval, ha nem vesszük alapul ezt a hibát, akkor ez egy közel tökéletes hétvége eddig.”

„Várom a holnapot, Carlos miatt is, mert ott van mögöttem. Idén már összecsaptunk pár alkalommal, és szerintem erre most is meglesz a lehetőség. Semmit sem akarok mondani előre, csak egy jó startot akarok, és ennyi. Utána kiderül, hogy ki lesz előrébb, de mint mindig, vigyáznunk magunkra, ám ennél többet tényleg nem akarok foglalkozni ezzel.”

„Nem tudom, hogy mit fog hozni a holnap, de általában jó a tempónk vasárnap. Nagyon jók szoktunk lenni a futamon, és az, hogy ma is jól mentek a dolgaink, egy remek alapot teremt. Mindkét oldalra nagy hangsúlyt fektettünk, és úgy tűnik, hogy ez rendben is van, de talán most inkább az egykörös tempóra mentünk rá. Szükségünk volt már arra, hogy újra ott legyünk a két legjobb helyen, de ez nem volt egy nagy meglepetés. Nem gondoltuk, hogy ilyen versenyképesek leszünk, ám nem lepett meg bennünket a dolog.”


A Mercedes egy átalakított csomaggal utazott el a Német Nagydíjra, de arról nem sok információt szerezhetett a vasárnapi káosz miatt. Ezeket vesszük most közelebbről szemügyre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappennek megvoltak a kétségei az időmérő előtt
Következő cikk Újabb súlyos vereség Kubica számára: 12-0 Russell javára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország