Megható: Lauda piros sapkája a Mercedesnél

A Mercedes F1-es csapata minden lehetőséget kihasznál arra, hogy Niki Lauda előtt tisztelegjen, aki sajnálatos módon már nem lehet közöttünk, de az emléke örök, akárcsak a legendája és az eredményei.

RTL presenters at work, including Nico Rosberg and Niki Lauda

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Niki Lauda már a pályafutása ideje alatt legendává vált, amit nem sokan mondhatnak el magukról. Az osztrák világbajnok hatalmas harcos volt, és ez nemcsak a karrierjére értendő, hanem a magánéletére is, hiszen a súlyos égési sérülései miatt iszonyatos kínokat kellett átélnie. Ennek szövődményei pedig végigkísérték az életét.

Lauda azonban teljes életet élt, és egy percet sem pazarolt el, miközben mindvégig a Forma-1-ben maradt. Az utolsó éveiben a Mercedes F1-es csapatának egyik legfontosabb láncszeme volt, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Lewis Hamilton az istállóhoz kerüljön, valamint az alakulat ilyen szervezetten és eredményesen működjön.

Nico Rosberg szintén sokat köszönhet az osztráknak, akivel kiváló kapcsolatot ápolt. 2016 Forma-1 bajnoka a Brit Nagydíjon a volt csapatához is ellátogatott, ahol a fejhallgatóknál Lauda helye még mindig ott volt, akárcsak a legendás piros sapka, ami nélkül csak a legritkább esetekben lehetett őt látni. Egy érzelmes felvétel a német világbajnoktól Silverstone-ból.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk HIVATALOS: 2025-ig biztosan a versenynaptár része marad Melbourne
Következő cikk Hamilton köszönte a lehetőséget: SC nélkül is nyert volna?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország