Megérkezett az F1 dzsiddai erősorrendje – nincs meglepetés az élen, de a ferrarisok…

A Forma–1 hivatalos weboldala idén másodjára is előállt az erősorrendjével, melyet egy öttagú zsűri állít össze a versenyzők adott hétvégén mutatott teljesítménye alapján, miközben az autót kiveszik az egyenletből.

Max Verstappen, Red Bull Racing, 2nd position, the Red Bull trophy delegate, Sergio Perez, Red Bull Racing, 1st position, Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, provisionally 3rd position, on the podium

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Szaúd-Arábiában is több kimagasló egyéni teljesítményt láthattunk, hiszen elég csak Sergio Perez pole-jára és futamgyőzelmére, Max Verstappen nagy felzárkózására, vagy éppen Fernando Alonso újabb stabil és gyors vezetésére gondolni.

Ezek alapján nem meglepő, hogy ők hárman szerepelnek az erősorrend első három helyén is, miközben mindössze 0,4 pont választja el őket egymástól. A szakértők szerint a legjobban Perez ment a szaúdi hétvégén, a „jutalma” pedig 9,2 pont lett. Őt Verstappen követi a második helyen 9 ponttal, majd pedig jön Alonso 8,8-cal.

Ez a pódium tehát pontosan megegyezik a futamon elért dobogóval, és a negyedik helyre is az jött be, aki a verseny során is ezt a pozíciót birtokolta, tehát George Russell. A fiatal brit egész hétvégén felül tudta múlni Lewis Hamiltont a számára jobban fekvő Mercedesben, és a leintés után egy ideig még dobogósnak is hihette magát Alonso büntetése révén.

Később aztán visszaállt az eredeti sorrend, de ez semmit sem von le az érdemeiből. Az erősorrend ötödik helyén eközben holtverseny alakult ki, méghozzá a szörnyű bahreini hétvége után javító Esteban Ocon, illetve a Haas első idei pontját nagy csatában megszerző Kevin Magnussen között. Ők 8-8 pontot kaptak a zsűritől.

A hetedik helyen aztán némi meglepetésre talán a futamot be sem fejező Lance Stroll tanyázik, akit továbbra is jelentősen elhomályosít brillírozó márkatársa, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a kanadai még mindig nem 100 százalékos sérülését és műtétjét követően, de azért ennek ellenére is szépen teljesített Dzsiddában, még ha a futamot már igen korán fel is kellett adnia.

 

A nyolcadik pozíciót Charles Leclerc kapta a Ferrarival, aki elsősorban az időmérős második helyével villogott ezen a hétvégén, de a futam ismét megmutatta, hogy az olaszoknak még sok dolguk van, hiszen csak a hatodik és hetedik hely lett az övék. Talán az sem véletlen, hogy Sainz nem kapott helyet az erősorrendben, melyet egyébként holtversenyben Hamilton és Juki Cunoda zár 7,2 ponttal.

A Ferrari új első szárnyat kapott Szaúd-Arábiára, mi pedig technikai elemzésünkben elmondjuk, mit is jelent ez pontosan.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fittipaldi nem érti Verstappen elégedetlenségét: én nagyon boldog lennék egy ilyen második hely után
Következő cikk Kiderült, mi tette tönkre Bottas szaúdi futamát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország