Megérkezett az eső a Német Nagydíjra: videók

Nem sokkal ezelőtt megérkezett a várt eső a Német Nagydíj helyszínén Hockenheimben, ami igencsak érdekessé teheti a versenyzést délután. Egyre inkább áll a víz a német aszfaltcsíkon.

Mercedes AMG F1 W10, pit-stop training

Mercedes AMG F1 W10, pit-stop training

Evgeniy Safronov

A csapatok pénteken forróságban tesztelhettek, míg szombaton már sokkal alacsonyabb hőmérséklet mellett gurulhattak pályára. Néhány csapat esetében ez jót jelentett, míg másoknál kevésbé. A Haas F1 Team például a mezőny végéről lépett fel a leggyorsabbak mögé. A Ferrari pedig két furcsa, eddig nem tapasztalt technikai gond miatt végzett a 20. és 10. helyen.

 
 

 

Sebastian Vettelnek és Charles Leclercnek igencsak szüksége lehet az esőre, ami nem sokkal ezelőtt meg is érkezett a pályára. Ennek a valószínűsége 90% volt, és a folytatásban is várhatóak esőzések. A start délután 15 óra 10 perckor veszi kezdetét, amit a hu.motorsport.com az eddigiekhez hasonlóan élőben fog közvetíteni.


A Német Nagydíj hivatalos rajtrácsa, rajta a bajba került Ferrarival és az élről induló Mercedesszel, közvetlen a Red Bull előtt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc tavaly lazán folytatta Németországban egy 360 fokos fordulat után (videó)
Következő cikk Jöhet az újabb nagy rekorddöntés Hamiltontól, ezúttal a Német Nagydíjon?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország