Megérkezett a Racing Point 2020-as F1-es autója: új festés

A Racing Point utolsó F1-es autója ez, hiszen jövőre már Aston Martin néven fognak szerepelni a Forma-1-ben. A következő idei csomag, amiről lehullt a lepel, közvetlen a téli tesztek előtt. A gárda BWT Racing Point néven folytatja tovább, ami azt jelenti, már nem a SportPesa a csapat névadója.

Racing Point livery

Fotót készítette: Racing Point

A Racing Point valójában egy igen régóta működő istálló a Forma-1-ben, csupán más neveket használt. Ezelőtt Force India néven láthattuk az F1-ben versenyezni, de a komoly anyagi problémák őket sem kerülhették el.

Még több F1 hír:

Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy kétszer is a konstruktőri 4. helyen zártak, még 2016-ban és 2017-ben. Később kiderült, hogy a csapat anyagi helyzete már akkor sem volt ideális, de ez is bizonyítja, hogy mennyire jó munkát végeztek.

A megmentő végül a Stroll-család lett. A neves és dúsgazdag üzletember nemcsak megvásárolta és átvette a Force Indiát, hanem sokkal több pénzt pumpált az alakulatba. Ennek köszönhetően fontos szerkezeti átalakítások várhatóak a jövőben, beleértve a felújított főhadiszállást is.

Racing Point livery

Racing Point livery

Fotó készítője: Racing Point

Stroll nemrég azzal növelte a tétet, hogy bevásárolta magát az Aston Martinba, melynek köszönhetően a világhírű luxusmárka jövőre gyári színekben fog szerepelni az F1-ben. Ennek eredményeként távoznak a Red Bulltól, de Marko szerint ez még jó hírt is jelent a Hondának.

A brit székhelyű csapat tavaly csak a 7. helyen fejezte be az idényt, hiába a nagyobb költségvetés és a stabil anyagi háttér. A fejlesztések azonban idén beérhetnek, és 2021-től talán meglepetést is okozhatnak, amikor átalakul a sport.

Lance Stroll az édesapja révén kerülhetett az alakulathoz, és az időmérő edzéseket leszámítva jó teljesítményt nyújtott, különösen, ha megnézzük, hogy ki a csapattársa. Sergio Pérez egyrészt nagyon tapasztalt, másrészt még mindig rendkívül gyors.

Racing Point livery

Racing Point livery

Fotó készítője: Racing Point

A 2020-as évet sem vehetik félvárról, független attól, hogy 2021 miatt sokan korán átállnak. A konstruktőri helyezés sok pénzt hozhat, valamint a potenciális szponzorok miatt sem mindegy, hogy hol zárják az évet.

Jövőre pedig már Aston Martin néven fognak versenyezni, így az elvárások is nagyobbak lesznek. A csapatra nagyobb nyomás helyeződik, ami nem mindig jár jó eredményekkel. Többek között emiatt is fontos, hogy az istálló minden területen a helyére kerüljön.

"Ebben az évben egy erős negyedik helyet akarunk" - mondta Otmar Szafnauer. "Közelebb akarunk jutni az első háromhoz, mint valaha voltunk, és a középmezőny tetején lennénk."

"A tavalyi év kicsit bonyolult volt a számunkra, a hetedik helyen végeztünk, a hátsó régiójában a középmezőnynek, de idén mindenképpen előre akarunk lépni, ott szerepelni, ahol normálisan kellene" - tette hozzá Szafnauer.

"Ezért sokat kell tennünk, sokat kellett fejleszteni a tél folyamán. Ez sem olyan könnyű, mert a verseny nagyon szoros: a McLaren nagyon jó munkát végzett tavaly, a Renault a motorgyártóval a háta mögött, és a 650-nél is több alkalmazottal, szintén nem lesz könnyű legyőzni őket, de még a Toro Rosso is ott van, amely a Honda motorjával remekül zárta a tavalyi évet" - mondta a csapatfőnök.

"Magabiztos vagyok a munkát illetően, amelyet elvégeztünk a télen az új autón, és a Mercedes munkájával az erőforráson, és persze a pilóták által elvégzett kemény munka kapcsán is. Jó esélyünk van elérni a céljainkat" - mondta Szafnauer.

Racing Point livery

Racing Point livery

Fotó készítője: Racing Point

Racing Point livery

Racing Point livery

Fotó készítője: Racing Point

Racing Point livery

Racing Point livery

Fotó készítője: Racing Point

Racing Point livery

Racing Point livery

Fotó készítője: Racing Point

Racing Point livery

Racing Point livery

Fotó készítője: Racing Point

Racing Point livery

Racing Point livery

Fotó készítője: Racing Point

Racing Point RP20

Racing Point RP20

Fotó készítője: Racing Point

Sergio Perez, Racing Point, Lance Stroll, Racing Point  

Sergio Perez, Racing Point, Lance Stroll, Racing Point  

Fotó készítője: Racing Point

Racing Point RP20

Racing Point RP20

Fotó készítője: Racing Point


A Williams F1 Team is lerántotta a leplet a 2020-as szezonra tervezett autójáról, amit immáron Nicholas Latifi fog vezetni Robert Kubica helyett George Russell csapattársaként, aki tavaly igen könnyedén verte el a lengyelt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1-es technikai elemzés: AlphaTauri AT01 – inkább a Red Bull utódja…
Következő cikk Wéber és Szujó is szinkronhang lesz a Drive to Survive második évadjában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország