Megérkezett a Drive to Survive várva várt első trailere: magyar felirattal (videó)

Úgy tűnik, hogy a Netflix stábja ezúttal is nagyon odatette magát, és az első rész sikerei után képesek voltak növelni a tétet. Befutott a Drive to Survive, az az a „Verseny a túlélésért” F1-es dokumentumfilm első trailere.

Megérkezett a Drive to Survive várva várt első trailere: magyar felirattal (videó)

A Liberty Media hatalomátvételével borítékolható volt, hogy a Forma-1 nyitni fog az újdonságok felé. A tulajdonosok és a Netflix megállapodásával pedig létrejöhetett a Drive to Survive F1-es dokumentumfilm.

Még több F1 hír:

A film hatalmas sikert aratott, ami összesen 10 részből állt. A 2019 márciusában megjelent első évaddal nagyon sok új rajongót szerzett a sport. Egyes országokban rengeteg nő kapta fel a fejét a sportra, látván, hogy az sokkal többről szól, mint a versenypályán való körözgetésről.

A Netflix exkluzív engedélyt kapott arra, hogy a csapatoknál forgasson. Természetesen voltak, akik nemet mondtak, így a nagyobb csapatok közül nem sok mindent láthattunk, de a második évad már többet fog mutatni, melynek középpontjában a 2019-es idény áll.

Időközben befutott az első trailer, amit alább tekinthettek meg. Úgy tűnik, hogy Netflix ismét profi munkát végzett a felvételekkel, a vágásokkal. Minden okunk megvan rá, hogy nagyon izgatottan várjuk a második évadot, ami február 28-án jelenik meg.

megosztás
hozzászólás
Összesített galéria a Williams új F1-es autójáról, és festéséről
Előző cikk

Összesített galéria a Williams új F1-es autójáról, és festéséről

Következő cikk

A Haas is pályára gurult az új autójával Barcelonában: videó

A Haas is pályára gurult az új autójával Barcelonában: videó
Hozzászólások betöltése