Megbüntették Norrist a zandvoorti időmérő után
A McLaren pilótája a hetedik helyen zárta a Holland Nagydíj kvalifikációját, azonban már a Q1 után kiderült, vizsgálat indul ellene, amiért csapata veszélyesen engedte ki Cunoda Júki elé a bokszban.
A versenyirányítás az incidens után azonnal jelezte, hogy az időmérő edzést követően vizsgálódik majd az ügyben, amelyben szombat délutánra meg is született a döntés.
A McLaren az időmérő elején vétett hibát, amikor Cunodának gyakorlatilag szögletesre kellett fékeznie az abroncsait, hogy ne szaladjon bele az elé kanyarodó Lando Norris autójába.
A brit pilóta megúszta az esetet egy ötezer eurós bírsággal, rajtbüntetéssel nem kell számolnia a vasárnapi verseny előtt, így megtarthatja hetedik rajtkockáját és George Russell mögül várhatja a futamot.
A McLaren a hétvégén hivatalosan is bejelentette, ami eddig is köztudott volt: a következő évnek már a Lando Norris-Oscar Piastri párossal vágnak neki, miután felbontották Daniel Ricciardo 2023 végéig szóló szerződését és leigazolták a fiatalabb ausztrál versenyzőt az Alpine-tól.
Miért jelentette be az Alpine Piastrit, amikor ő már elmondta nekik, hogy távozni akar?
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.