Még tovább csúszik a Ferrari új szimulátorának átadása

Télen a hu.motorsport.com is megírta, hogy a Ferrari 2020-ra tervezett új szimulátora nem készült el időben, ezért azt nem is tudták bevetni a 2020-as autó fejlesztésénél. A koronavírus-járvány most tovább csúsztatja a létfontosságú eszköz átadását.

Ferrari SF1000 front wing

Fotót készítette: Giorgio Piola

A Ferrari az évek alatt folyamatosan hátrányba került a szimulátorának elavulása miatt, és ezt, a tesztelés betiltásával előtérbe kerülő eszközt nem is fejlesztették időben a riválisokhoz képest.

Az új, „póknak” becézett szimulátornak, ami a formájára utal, eredetileg már 2019 telére el kellett volna készülnie, azonban megcsúsztak a fejlesztésével, ezért csak most tavasszal álhatott volna üzembe.

A Corriere.it értesülései szerint a szimulátor elkészült, és egy pár hete próbaüzemben ki is próbálták, azonban a koronavírus-járvány miatt ezt a projektjét is el kellett halasztania a maranelloi gárdának, és leghamarabb csak az év második felétől használhatják teljes körűen.

Nem csak a Ferrari szenved a szimulátor hiánya miatt, a Sauberből alakult Alfa Romeo is most építené a saját egységét, azonban ők már a barcelonai teszteken is azt nyilatkozták, hogy még legalább másfél év, mire használható lesz a szimulátoruk.

A Ferrari késése ezért őket is hátrányosan érinti, mivel saját szimulátoruk híján eddig a Ferrariét használták, a 2022-es autó fejlesztéséhez pedig mindkét csapatnak égető szüksége van rá.

Még több F1 hír:

Ezzel ellentétben a Mercedes az F1 bennfentesei szerint is a leghatékonyabb, és legjobb szimulátorral rendelkezik a Forma-1-ben, a Mercedes tavalyi fejlesztőpilótája, Esteban Ocon szerint a Renault jelenlegi egysége is messze elmarad a Mercedesétől.

A Mercedesnek továbbá két tapasztalt, korábbi Forma-1-es pilóta áll rendelkezésére, Esteban Gutierrez, valamint Stoffel Vandoorne, aki a Mercedes gyári Formula-E csapatában is versenyez.

Jelenleg a Forma-1 szünete alatt egyre több pilóta ül az otthoni szimulátora elé, és az F1 is megszervezte saját e-sport sorozatát, a Virtual Grand Prix bajnokságot, amely keretein belül most vasárnap a sanghaji pályán rendezik meg a virtuális Kínai Nagydíjat.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐBEN a Supercars Esport sorozatának 2. fordulója: Max Verstappen is rajthoz áll (11:00)
Következő cikk Így dúdolják el a pilóták az F1-es indulót: felismered? (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország