Még Stroll legnagyobb kritikusa, Villeneuve is elismerően szólt honfitársáról

Jacques Villeneuve korábban többször is élesen kritizálta már Lance Strollt, azonban a Racing Point pilótájának szombati teljesítménye előtt kalapot emelt az 1997-es világbajnok is.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Török Nagydíj esős időmérő edzésén a Q3-ban Lance Stroll tudta a legjobb kört autózni, amivel megszerezte karrierjének első Forma-1-es pole-pozícióját, miután Max Verstappen és a Red Bull nem tudta működésre bírni az inter gumikat.

Vasárnap csak a 9. helyen végzett a kanadai pilóta, akinek azonban szárnysérülése volt, és látványosan szenvedett a friss szett interrel a kerékcseréje után. Hiába szerzett csak 2 pontot a monzai dobogója óta, egyre többen gondolják úgy, hogy lemosta magáról a fizetős pilóta címkét.

Köztük van Jacques Villeneuve is, aki korábban többször is keményen odaszólt honfitársának, legutóbb a Nürburgringen, amikor szerinte Stroll „gyenge volt,” hogy hasmenése mellett nem vállalta a versenyzést. Azóta kiderült, hogy Stroll is elkapta a koronavírust, Villeneuve most azonban elismerően beszélt a még mindig csak 22 éves pilótáról.

„Lance egy kivételes időmérős kört teljesített Isztambulban, amivel megérdemelten szerezte meg a pole-pozíciót” – nyilatkozott Villeneuve a Sky Italia-nak, számolt be a GrandPrix247.

„Más pilótákkal ellentétben egyáltalán nem hibázott, nem tudok mibe belekötni a teljesítményével kapcsolatban. Ennek semmi köze nem volt a szerencséhez, ezt bizony a képességeinek köszönheti. Más pilóták is megpróbálták ezt a gumi stratégiát, de senki más nem tudta ilyen hibátlanul kivitelezni azt.”

„Megfigyelhető az a trend, hogy Stroll mindig felülmúlja magát a szokatlan körülmények között. 2017-ben az időmérőn Monzában egy 4. helyet szerzett embertelen körülmények között, előtte szerzett egy 3. helyet a futamon Bakuban, amikor jobba-balra estek ki előle a pilóták.”

„Kihasználta a lehetőséget Monzában is idén, (ámbár a rossz rajtja miatt csak 3. lett, pedig a futamgyőzelemért ment) mindig magabiztos a legnehezebb körülmények között is.”

Mika Hakkinen szerint is bizonyította Stroll, hogy több, mint fizetős versenyző.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Újabb pálya kerülhetett fel az F1 tartaléklistájára
Következő cikk Wolff elmondta, változtatott-e Hamilton azután, hogy kikapott Rosbergtől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország