Forma-1 Monacói Nagydíj

Még mindig van baja az autó egy részével a Mercedesnek

A Mercedesnek még mindig ki kell igazítania a W14-es Forma-1-es autó „undok” hátsó felét, annak ellenére, hogy új csomagjuk fejlődést jelent.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14

A német gyártó egy komolyabb fejlesztéssel érkezett a Monacói Nagydíjra, amely új oldaldobozokat, első felfüggesztést és átalakított padlólemezt tartalmazott. Bár a monte-carlói utcai pályán pontosan nehéz felmérni, ez mekkora előrelépést jelent, a csapat szerint az első jelek bíztatóak.

Toto Wolff csapatfőnök azonban elárulta, hogy van még egy kulcsfontosságú elem, az autó hátsó részének egyensúlya, amin dolgozniuk kell. Ez Lewis Hamiltonnak és George Russellnek komoly felfájást okozott eddig az év folyamán, mert nem tudják miatta kellő önbizalommal támadni a kanyarokat. Wolff így értékelte a fejlesztéseket:

„Az autó egyben volt, ami fontos, de a hátsó része még mindig undok egy kicsit, ezen még egyértelműen dolgoznunk kell a következő pár versenyen. Azonban az fontos, hogy megvan az új alapvonal, ki tudjuk jelenteni, hogy oké, most itt tartunk.”

„Minden kérdést megválaszoltunk, amiben eddig nem voltunk biztosak, legyen az az első felfüggesztés vagy a karosszéria hóbortjai. Innentől csak dolgoznunk kell és a darálásban jók vagyunk, a csapat hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy itt legyen Monacóban a fejlesztés.”

A hétvégi Spanyol Nagydíj sokkal jobb lehetőség lesz a csomag megértésére közepes és gyors kanyarjaival a barcelonai pálya tökéletes erre. Wolff nem hiszi, hogy azonnal megkapnak minden választ, szerinte egy kis ideig eltart majd, amíg a megfelelő működési ablakba helyezik azt a Red Bull elleni küzdelemhez:

„Szerintem Barcelona nem lesz elég. Szerintem több adat kell. Ezért hoztuk el ide, Monacóba is, hogy további elemzéseket végezhessünk Barcelonában. A következő, Montreal, megint egy kicsit különc pálya lesz.”

„A következő versenyeken remélhetőleg komolyan tudunk emelni az autó teljesítményén, de nem lesz ez hirtelen megoldva. Éppen ezért vagyok olyan elégedett a lemaradásunkkal Monacóban, mindig is középszerű pálya volt ez számunkra, szóval ez jó hír.”

Arról, hogy miért akkora mérnöki bravúr a Mercedes új első felfüggesztése, itt írtunk.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montoya kételkedik abban, sikeres lehet-e hosszú távon az Aston Martin
Következő cikk A Williams új csapatfőnökét lenyűgözte, hogy a csapat egyáltalán rajthoz tud állni

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország