Még mindig fejleszt a Renault Sport: Kanadában tetőzik a folyamat

megosztás
hozzászólás
Még mindig fejleszt a Renault Sport: Kanadában tetőzik a folyamat
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. jún. 3. 13:40

Remi Taffin elmondta, a bajnokság indulása előtt még máshogy kalkulálták a menetrendet, és Kanadának a "szárnyalásról" kellene szólnia. A fejlemények átírták a forgatókönyvet, de számos hibát kijavítottak közben.

Monacóban kevésbé jött ki a Renault hátránya, de ez is kevés volt ahhoz, hogy jobb helyezést érjenek el a harmadiknál. Kanada teljesen más történet, ismét többet nyom latba a motorerő. A Renault fejleszt és javít, remélik, ezen a hétvégén sikerül lezárni a folyamatot. "A szezon elején azt mondtuk, hogy a Kanadai Nagydíjtól kikecmergünk a hátrány lefaragását célzó folyamatból, és már a megfelelő utat fogjuk járni"- mondta Taffin a hétvégi futam előtt.

"Az utóbbi négy futamon számos új fejlesztést mutattunk be, Montrealban pedig teljesítjük ezt a folyamatot. Igazából először lesz lehetőségünk teljes mértékben arra, hogy lássuk, hol állunk a versengésben. Több új alkatrész debütál itt, melyek elsődleges célja, hogy jobb legyen a megbízhatóság"- folytatta a Renault Sport mérnöke. "Az előző versenyen a szoftvert fejlesztettük inkább, melyek a vezethetőség és az energiamenedzsment terén segítettek."

//

Post by www.f1-live.hu.

Taffin elmondta, kivizsgálták a monacói eseteket is, különös tekintettel Vettel autójára. Kiderült, az MGU-H-ban történt egy mechanikát érintő hiba: ezt az alkatrészt robosztusabbá tették. A Toro Rosso esetében a kipufogó okozott gondot, de ezen a téren is fejlődtek, miután javítottak a diagnosztikán és már jobban értik, hogyan viselkedik a rendszer az autóban.

"Annak ellenére, hogy tudjuk, a versengés rendkívül erős, optimistán megyünk el Montrealba, mivel mindig a legjobbat nyújtjuk a pályán"- mondta Taffin. "Reálisan nézve alázatosnak kell lennünk, de nagyon jó teszt lesz arra, hogy lássuk, meddig jutottunk el a nehéz téli tesztek óta, és még mennyi munka áll előttünk."

Következő Forma-1 cikk
Ami a Ferrarinak Kanada, az a Red Bullnak Spielberg: jöhet a B verziós RB10?

Előző cikk

Ami a Ferrarinak Kanada, az a Red Bullnak Spielberg: jöhet a B verziós RB10?

Következő cikk

Bianchi: Alonso véleménye további jó eredményekre ösztönöz

Bianchi: Alonso véleménye további jó eredményekre ösztönöz

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING