Még mindig erősnek tűnik a Toro Rosso: Max és Carlos az esőben

Még mindig erősnek tűnik a Toro Rosso: Max és Carlos az esőben

A Toro Rosso továbbra is az egyik fekete ló a mezőnyben, még akkor is, ha ma nem voltak tökéletesek a megbízhatóságot illetően.

Az Ausztrál Nagydíj első napján Carlos Sainz Jr. gépében az üzemanyag-rendszerrel akadtak gondok, ami megakadályozta őt abban, hogy többet legyen kint a pályán.

A rossz időjárás miatt azonban nem vesztettek túl sokat, miközben Max Verstappen a másik STR-rel zavartalanul dolgozhatott.

Max Verstappen:

„Ennél valamivel szárazabb napra számítottunk, így a programunkat is módosítanunk kellett, ami sajnálatos. Az időjárási körülmények folyamatosan változtak, így nagyon nehéz volt dolgoznunk, de mindent megtettünk, hogy a maximumot hozzuk ki a lehetőségeinkből.

„Kicsit dühítő volt, hogy a slick gumikon szinte azonnal esni kezdett az eső, majd amikor köztes abroncsokra váltottunk, hirtelen száradni kezdett a pálya. Remélhetőleg holnap jobb lesz az idő, és sokkal jobb munkát végezhetünk ennél.”

Carlos Sainz Jr.

„Hogy őszinte legyek, egy lényegesen jobb napra számítottam a csapattal. Sajnos az időjárás mellett a technika is közbeszólt, ami ugyancsak hátráltatott bennünket a munkában. Szerencsére nem estünk ki hosszú időre, és az eső tovább esett, így gyakorlatilag nem maradtunk le semmiről.”

„Jobb lett volna, ha végig száraz az idő, mert így nehéz lesz felkészülni a folytatásra, pláne, ha nem lesz eső. A harmadik szabadedzésből a lehető legtöbbet kell kihoznunk, de ehhez szerencsére is szükségünk van.”

„Örülök a csapat munkájának, mert megoldották a problémámat és délután az autó már megbízhatóbban ment. Az autó nem futott rosszul az esős feltételek mellett, így ezzel még számolhatunk is.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Max Verstappen
Cikk típusa BRÉKING