BRÉKING

Még Massa kieséséivel is nagyon biztató a Williams szezonja

A Williamsnél mostanában Valtteri Bottas egy emberként vezeti a csapatot, de még ennek ellenére is rendkívül biztató az, amit az istállónál láthatunk.

A Williams rögtön az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon kihagyott egy nagy ziccert. A csapat finn versenyzője és Felipe Massa is jó esélyekkel pályázott arra, hogy felálljon a dobogóra, ám végül ez elmaradt. Bottas hibázott, addig Massát már a startnál kilökték (Kamui Kobayashi fékhiba miatt).

A soron következő futamokon azonban egyre inkább stabil teljesítményt kezdett el nyújtani a csapat és Bottas, addig Massa szerencsétlenségi sorozata nem akar véget érni. Legutóbb Hockenheimben esett ki a tapasztalt versenyző, amit versenybalesetnek minősítettek. Felipe szerint azonban a mclarenes Kevin Magnussen hibázott.

Ezzel szemben Bottas egy újabb tökéletes versenyt futott, és zsinórban a harmadik alkalommal állhatott fel a dobogóra, annak második fokára. Ennek köszönhetően 10 futamot követően Valtteri az 5. helyet foglalja el 91 megszerzett ponttal a 97 egységet számláló Fernando Alonso mögött.

Massa pedig egyre lejjebb csúszik és már csak a 10. pozíció az övé 30 ponttal a neve mellett.

„Ez egy újabb nagyszerű hétvége volt számunkra, de csak részben, mivel Felipe ismét kiesett. Nagyon sajnálatos az, ami vele történt, hiszen ezzel egy újabb remek lehetőségtől esett el. Nagyon csalódottak vagyunk emiatt, de Felipe elég erős ahhoz, hogy gyorsan tovább lépjen és hamarosan ismét autóba ülhet. A Magyar Nagydíjon minden lehetősége meglesz arra, hogy a dobogóét harcoljon.” – mondta a versenyt követően Rob Smedley.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Valtteri versenye kiváló volt. Nagyon szépen vezetett és azt hiszem, ismét bizonyította, hogy egy kivételes tehetséggel állunk szemben. Ez sorozatban a harmadik dobogós helyezésünk volt. Nagyon sokat köszönhetünk neki, mert ezek rendkívül fontos pontok számunkra. Nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy velünk versenyez és remek formában van.”

Smedley sem számított ekkora előrelépésre a Williamsnél, mely tavaly csak szenvedett. A Ferraritól a britekhez szerződött mérnök boldog, hogy megelőzhették a maranellói gárdát.

„Egyértelműen azzal a céllal csatlakoztam a Williamshez, hogy újra versenyeket nyerjünk, és harcban legyünk a bajnoki címért. Azt hiszem, senki sem számított ekkora előrelépésre, és most láthatjuk a csapatnál eszközölt szerkezetátalakításokat. A fejlesztéseink rendre jól működnek, és a pilótáink is remek munkát végeznek. Minden nagyon rendben megy a Williamsnél, de még mindig nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk. A célunk az, hogy ott legyünk az élen, és jelenleg ettől csak egy lépésre vagyunk. A Mercedes továbbra is a leggyorsabb autó, de most mi vagyunk a második erő. Remek ezt tudni, de nagyon sokat kell dolgoznunk azon, hogy ez így is maradjon.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Megvannak az eszközeink arra, hogy a legutóbbi versenyen mutatott formánkat hozzuk. A Ferrari megelőzése egy fontos pont volt számunkra. Nagyon örülünk annak, hogy ez sikerült, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a Ferrari mekkora csapat és nagy erőt képviselnek. Most a nagy nyári szünet előtt Magyarországon is egy remek eredményre van szükségünk. Nagyszerű lenne egy biztonságosabb előnnyel nyaralni menni a harmadik helyen.”

Ha a Williams így folytatja tovább, még a Red Bull is lőtávolba kerülhet. A címvédő „bikák” 188 egységet számolnak, addig a Williams 121 pontos. A Mercedes elérhetetlen a maga 366 pontjával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Lotus meg akarja tartani Grosjeant, aki jobb ajánlat esetén távozhat
Következő cikk Hamilton: Gondolkoztam már azon, hogy a Ferrari versenyzője legyek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország