Még Marko is örül Sutil szerződésének: a német már szeptemberben járt a Saubernél

Nem az a váratlan, hogy Adrian Sutil a Sauber versenyzője lesz, hanem az, hogy ma jelentették be. A német versenyző új munkahelyét gyakorlatilag a hazai sajtója erősítette meg.

Monisha Kaltenborn, a Sauber F1 Team csapatfőnöke:

„Egy ideje együtt akarunk dolgozni Adriennel. Szeptember végén már meglátogatta a gyárunkat, hogy vessen egy pillantást az infrastruktúránkra. Nemcsak nagyon gyors, hanem nagyon sok tapasztalatot is hoz magával, ami nagyon fontos, ha figyelembe vesszük a jövő évi szabályokat.”

Manfred Zimmermann, Sutil menedzsere:

„Folyamatosan hittünk és hiszünk a Sauber F1 Teamben. Mindig sikerült nekik alkotni egy-egy csúcspontot, és többször is álltak dobogón korábban. A csapat egy nagyon hosszú és sikeres tradícióval rendelkezik; minden, amit eddig láttam, nagyon profi és sikerre van hangolva. A Monisha Kaltenbornnal folytatott tárgyalások végig nyitottak voltak, fair módon zajlottak.”

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a Sport Bildnek:

„Sutil egy nagyon jó és tapasztalt pilóta. Ami pedig a Saubert illeti: Nomen est omen. A csapat a nagyon komoly és profi munka mellett áll ki. Az egész Forma-1 imidzsének nagy veszteség lenne, ha egy nap el kellene hagyniuk a sportot.”

Gerhard Berger gondolatai a Sport Bildnek:

„Gratulálok a Sauber F1 Teamnek és Adrian Sutilnak a közös munkához. Ez volt a logikus döntés. Folyamatosan abban reménykedek, hogy a Sauber ismét elkapja a fonalat. Adrian Sutil bejelentésével jól kezdődnek a dolgok.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING