Még ma megszavazhatják a sprintkvalifikáció próbáját

A Forma–1 készen áll arra, hogy zöld utat adjon a sprintkvalifikáció idei kipróbálásának még a most hétvégi Portugál Nagydíj előtt, a hivatalos szavazást az ügyben pedig elvileg a mai napon tartják.

Még ma megszavazhatják a sprintkvalifikáció próbáját

Hosszas megbeszélések zajlottak arról idén, hogy három versenyhétvégén szombaton tartanának egy sprintfutamot, amely a vasárnapi főfutam rajtsorrendjéről döntene. Végül aztán lefektették az alapvető szabályokat, illetve egy pénzügyi csomagot is kidolgoztak, amely a csapatokat segítené autótörés esetén.

Ugyan még a hivatalos procedúrán át kell mennie a sprintkvalifikációnak, hogy azt szabályba is lehessen foglalni, most már tényleg úgy tűnik, hogy erre sor fog kerülni. Az új formátummal kapcsolatos voksolásra az F1 Bizottság mai ülésén kerülhet sor, és a feleknek 48 órájuk lesz választ adni.

Még több F1 hír:

A sprintfutamok bevezetéséhez minősített többségre lesz szükség a bizottságon belül, ami a 30-ból 28 szavazatot jelent. Minden istálló rendelkezik egy szavazattal, az FIA és az F1 kereskedelmi jogainak birtokosa, vagyis a Liberty Media pedig tíz-tíz szavazattal rendelkezik.

Mivel azonban mindhárom fél egyetért az előzetes terveket illetően, így igazából már csak formalitásnak mondható a folyamat befejezése. Ennek köszönhetően pedig a sprintkvalifikáció kipróbálásáról szóló hivatalos bejelentés nemsokára megérkezhet, minden bizonnyal még a Portugál Nagydíj megkezdése előtt.

Ami a helyszíneket illeti, azok nem változtak, vagyis Silverstone-ban láthatnánk majd először sprintkvalifikációt, majd pedig jönne Monza és Interlagos.

 

A legnagyobb vitatémát egyébként a pénzügyi oldal okozta, hiszen a csapatok attól félnek, hogy az esetleges szombati balesetek miatt nagyon nehéz lesz beférniük majd a költségsapka alá.

Jelen állás szerint nagyjából egy 500 ezer dollár körüli összeget helyeztek kilátásba, amellyel megnövelnék minden alakulat számára a költségvetési limitet, de arra is lesz lehetőség, hogy a komoly autótörést szenvedett csapatok még ezen felül is kapjanak kompenzációt.

A szavazásra tehát a hétfői napon vélhetően sor kerül, így nemsokára megtudhatjuk, hogy egészen pontosan hogyan festenek a részletes szabályok a sokak által nagyon várt sprintkvalifikációval kapcsolatban.

Egy ajándék, amelyre nem biztos, hogy szükség lenne


Extreme E: Claudia Hurtgen óriási balesete

megosztás
hozzászólás
Russell: "A közösségi média veszélyes hely”

Előző cikk

Russell: "A közösségi média veszélyes hely”

Következő cikk

Domenicali: A Szuperliga ellentétes az F1 elveivel

Domenicali: A Szuperliga ellentétes az F1 elveivel
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Egri Dávid