Még idén F1-es lehetőséget kaphat Mick Schumacher

Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur ma azt nyilatkozta, hogy még a szezon vége előtt lehetőséget fognak adni Mick Schumachernek, aki pillanatnyilag az ötödik helyen áll az F2-ben.

Mick Schumacher, Prema Racing celebrates on the podium with the trophy

Mick Schumacher, Prema Racing celebrates on the podium with the trophy

Mark Sutton / Motorsport Images

Michael Schumacher fia, Mick Schumacher is a versenyzői karrier mellett döntött. 2018-ban meg is tudta nyerni az F3 európai szériáját, 2019-ben pedig bemutatkozhatott az F2-ben, azonban ekkor meg kellett elégednie az összetettbeli 12. pozícióval.

Idén maradt az F2-ben és a Prema csapatánál, most pedig már jobb eredményeket tudhat magáénak a német versenyző: jelenleg összetettben az ötödik helyen áll. Azonban kihívókból nincs hiány a Forma-1 előszobájában: az első két helyen két szintén Ferrari-junior áll: Callum Ilott és Robert Shwartzman.

Még több hír:

Viszont fényesek a kilátások Schumacher előtt: a belga versenyhétvége pénteki napján az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur megerősítette a Sky Germanynek, hogy még idén tesztlehetőséget fognak adni Schumachernek, arról azonban nem adott részletes tájékoztatást, hogy melyik pályán.

Az Alfa Romeo 2021-es pilótafelállása pedig egyelőre kérdéses. Több, egymástól független sajtóértesülés szerint komoly esély van arra, hogy Kimi Räikkönen 2021-ben már nem lesz a Forma-1-es mezőny tagja, a finn távozása pedig felszabadítana egy helyet a svájci-olasz istállónál.

Eközben Antonio Giovinazzi helye sem biztos a csapatnál, míg a hírek szerint az Alfa érdeklődik az idén beugróként két versenyhétvégén résztvevő Nico Hülkenberg iránt, így az is lehetségesnek tűnik, hogy a teljes párosát lecseréli 2021-re az Alfa Romeo.

Hamilton elmondta, akarja-e bojkottálni a Belga Nagydíjat…


Először láthattuk trailerben Michael Schumacher legendás Forma-1-es autóit, amelyek a Deluxe Schumacher Editionben fognak szerepelni az F1 2020-ban – így fest tehát a játékban a Jordan 191, a Benetton B194 és B195, illetve a Ferrari F1-2000!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ticktum második koronavírustesztje már negatív lett
Következő cikk Az év végén F1-es lehetőséget kap a tehetséges japán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország