McLaren: Ne legyen túl érdekes az első kanyar!

Martin Whitmarsh természetesen elégedetten és boldogan nyilatkozott az olasz időmérő után, de a pontokat holnap osztják.  Az egyik legfontosabb, hogy Jenson Button és Lewis Hamilton is sértetlenül jöjjön ki az első kanyarból.

Fotó: McLaren Mercedes

Valamivel több mint egy tized döntötte el az időmérőt Hamilton javára, aki csapattársa orra elől halászta el a pole-t:
 
„Az időmérő mindig tizedekről szól”- kezdte a csapatfőnök.
 
„Manapság egyszerűen nem tudod, hogy mennyire erősnek érezheted magad; gumik, hőmérséklet, és még számos változót kell figyelembe venni. Lehet, hogy egy kicsit szenvedtünk a Q2-ben, de mindkét srác bírta idegekkel, és egy fantasztikus munkát végeztek. Erősek voltunk az 1-es és a 2-es szektorban, és megtettünk mindent, amit ott tudtunk. A 3-as szektor egy kisebb kihívás volt, és bonyolult is, de nagyon sok szélárnyék volt ma odakint”- mondta arról, hogy a versenyzők egymásnak adogatták a „vonatatókötelet”.
 
„Szerintem lehetett okoskodni ezzel, de mi csak a saját dolgunkra koncentráltunk”- utalt a Ferrarira, akik látványosan segítették egymást.
 
„A tempónk megvan, és ezt meg is mutattuk. Tegnap nagyon sokat készültünk a versenyre, és szerintem elég sokat tudunk. Ez egy hosszú verseny lesz, és sok minden történhet rajta.”
 
„Nyilvánvalóan kellemes dolog megszerezni az első sort, és remélhetőleg egy jó rajtot veszünk a versenyen. Egy érdekes első kanyar lesz, de reméljük, hogy nem túl érdekes. Egy tisztességes munkát akarunk végezni."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING