McLaren: Button rendben, Hamilton forgalomba került

Martin Whitmarsh elégedett a csapat mai formájával, és elmondta, nem biztos, hogy a Ferrari előtt lesznek a versenytempót illetően.  A McLaren szerint még senki sem lépett oda neki komolyan.  

Fotó: McLaren Mercedes
Hamilton és Button a második és a harmadik helyen zárta a délutáni edzést, és mindkét Ferrarit maguk mögött tudták. A csapatfőnök elégedett, de semmit sem vesz biztosra a pénteki idők alapján:
 
„Elég kellemes kis délután volt; kellemes hőmérséklet és időjárás”- viccelt a csapatfőnök. „Rendben volt. Jó hosszú etapunk volt Jenson-nal, de Lewis sajnos forgalomba került. A hőmérséklet jelentősen alacsonyabb volt, mint az első edzésen, de ennek ellenére egy meglehetősen jó napunk volt. Gyorsak voltunk az első edzésen is, de utána sokat csökkent a hőmérséklet – nem néztem meg pontosan, de szerintem olyan 12 Celsiusszal. Sebastian elég erősnek tűnik, de ez egy tényleg jó nap volt a csapat számára. Sok adatot gyűjtöttünk, és jó meneteink voltak sok üzemanyaggal is.”
 
„Remélhetőleg az időmérőn és a versenyen is versenyképesek lehetünk”- tette hozzá.
 
„Igen, mi is ezt láttuk”- mondta arra a felvetésre, hogy egyelőre a Ferrari előtt vannak. „Fernando szenvedett kevés üzemanyaggal, és elég furcsa volt. Nehéz megítélni. Még nagyon az elején vagyunk, és elég jól szokták megcsinálni a házi feladatukat. Szerintem még senki sincs annyira feltüzelve, mint amennyire az várható.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING