McLaren-vezér: O'Ward 2022-ben is itt lehet velünk az F1-ben

Zak Brown szerint Pato O’Ward remekül megállta a helyét a fiatal pilóták tesztjén a McLaren Forma-1-es autójával, és arra számít, hogy a 2022-es szezonban további lehetőségeket tudnak biztosítani a tehetségnek.

Pato O'Ward, Arrow McLaren SP

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az IndyCarban remek teljesítményt nyújtó McLaren-pilóta, Pato O’Ward a wokingi alakulat színeiben a Forma-1-ben is megvetette a lábát, hiszen lehetőséget kapott Zak Browntól arra, hogy a csapat autóját vezesse a szezont követő teszten Abu-Dzabiban.

A pilóta egészen különleges élményként írta le a tesztet, most pedig a McLaren-vezér Zak Brown is kifejtette a véleményét a közös utazásukról. Mint mondta, az IndyCar-pilóta kiválóan teljesített, 2022-ben pedig minden adott a folytatáshoz.

„Azt hiszem, bármikor, amikor egy versenyzőt beültetsz a Forma-1-es autódba, szóval mivel olyan kevés tesztnapot és olyan kevés újonc napot kapsz, ezért csakis olyasvalakit ültetsz be, aki értelmesen helyt tud állni.”

Még több F1 hír:

„Szóval ez egy szép kis jutalom volt, de azért is ültettük be az autóba, hogy azt is megértsük, mennyire képes Forma-1-es autót vezetni” – tette hozzá Brown, aki számol azzal a lehetőséggel, hogy idővel O’Ward a Forma-1-ben köthet ki.

„Mindent megtett, amit akartunk tőle, illetve amit elvártunk tőle. Rendkívül gyors és bátor volt, de ez nem lepett meg minket. Szóval inkább azt néztük, hogyan alkalmazkodik? Milyenek a visszajelzései? És mindez, ahhoz képest, hogy először ült Forma-1-es autóban, nagyon erős volt.”

Zak Brown komoly lehetőséget lát arra, hogy a 2022-es évben további lehetőséget biztosítsanak az IndyCar-pilótának, hiszen az új szabályozásnak köszönhetően több alkalommal is bevethetik majd a szabadedzéseken.

Ricciardo alapot ad a McLarennek a fejlődéshez

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto az utolsó körről: Valaki mindenképpen csalódott lett volna
Következő cikk Steiner: Lenyűgöző, ahogy a srácok kitartottak, pedig...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország