McLaren-vezér: 2025-ben a bajnoki címért harcolhatunk!

Zak Brown szerint a McLarennél minden adott lesz ahhoz, hogy 2025-ben valós esélyekkel szálljanak harcba a világbajnoki címért. A wokingiak vezetője úgy érzi, 2024 egy átmeneti év lehet, ami megalapozza számukra a további sikereket.

Oscar Piastri, McLaren

Fotót készítette: McLaren F1 Team

A McLaren a Hondával finoman szólva sem ért el nagy sikereket a 2010-es években, majd részben az eredménytelenség, részben Alonso nyomására végül Renault-motorokra váltottak. Habár megtettek egy kisebb előrelépést, a nagyobb sikereket a Mercedes-erőforrásokra történt váltással érték el.

Az utóbbi években jó néhány dobogós helyezést szerezték, ráadásul Daniel Ricciardo révén még egy futamgyőzelmet is sikerült elérniük. A középmezőnyben a küzdelem azonban egyre szorosabbá válik, amit az is jól bizonyít, hogy a McLaren a konstruktőri 3. helyről két év alatt az 5. helyre csúszott vissza.

Zak Brown szerint azonban az alapokat már lerakták, és jelenleg minden az építkezésről szól. A McLaren-vezér azt is hozzátette, hogy idén még vélhetően nem szállhatnak harcba a bajnoki címért, de 2025-ben minden adott lesz a nagy sikerek eléréséhez.

Még több F1 hír:

„Szerintem két-három év múlva ott lehetünk” – jelentette ki Brown az ESPN-nek az új szezon előtt. „Szeretném, ha az idei év olyan lenne, mint 2021-ben, és a legjobb három közé keverednénk. De még mindig nincs meg hozzá az összes technológiai infrastruktúránk.”

„2024-re már a helyére kerül (minden), de nem a 2024-es autó teljes fejlesztésére vonatkozóan. Aztán 2025-ben már mindenünk meglesz, amire szükségünk van – pilóták, emberek, erőforrások, szélcsatorna, szimulátor. Papíron nincs okunk arra, hogy miért ne lehetnénk olyan helyzetben, hogy 2025-re rendszeresen az élmezőnyben versenyezzünk. Minden bizonnyal ez az ambíciónk.”

Még több F1 hír:

„Voltak olyan beruházások, amiket Forma-1-es csapatként elvégeztünk volna, de úgy döntöttünk, hogy nem tesszük meg, mert a szélcsatornánkra helyeztük a hangsúlyt. Szóval egyszerűen nem volt optimális a működési helyzet, ami itt az év közepén meg fog változni.”

„Egy pozitív évben vannak tanulságok és kudarcok is az út során. Úgy gondolom, hogy ma jobb versenycsapat vagyunk, mint egy évvel ezelőtt. Ez pozitívum. Ahogyan 2022-őt kezdtük a bahreini fékproblémánkkal, szóval minden bizonytalan volt, hogy egyáltalán tudunk-e versenyezni Bahreinben. A pozitívum az volt, hogy lenyűgözött, ahogy a csapat reagált, és hogy milyen gyorsan megoldották a problémát.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a Mercedes 2022-es nehézségeiről: az embereink sírva fakadtak
Következő cikk Vandoorne: csak Schumacheren áll, mikor dönt a sorozatváltás mellett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország