McLaren: valójában egy teljesen új autót építünk a Mercedes-motorral

A McLaren az egyetlen csapat, amely erőforrást vált 2020-ról 2021-re. A Renault-t Mercedesre cserélik, így pedig másfajta megközelítést választhatnak, mint a többiek. Néhány problémát persze meg kell oldani, de csak az idő dönti el, hogy tényleg megérte-e a váltás.

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Mivel a nagy szabályváltozásokat 2022-re halasztották, így tavaly megegyeztek az istállók abban, hogy idénre lényegében ugyanazt az autót fogják használni. Fejleszteni csak a zsetonrendszer alapján lehet, de akkor sem nyúlhatnak hozzá mindenhez.

A McLaren persze kicsit másképp látja a dolgokat, mivel csak ők váltanak motort, emiatt pedig bizonyos szempontból előnyben, bizonyos szempontból pedig hátrányban vannak.

Még több F1 hír:

„Miközben minden másik csapat áthozza autójának nagy részét tavalyról idénre, mi Mercedes-motorra váltunk, így számunkra nem ez a helyzet” – mondta a csapat gyártási igazgatója, Piers Thynne a Motorsportweek.com-nak.

„Számos változást hozott ez magával, és lényegében egy teljesen új autót építünk. Az MCL35M új alkatrészeinek száma nagyjából annyi, mint amikor az MCL35-öt építettük. A monocoque hátulja, valamint a váltóház és még több egyéb elem is jelentős változtatáson esett át, hogy illeszkedjen az új erőforráshoz.”

„Ez a váltás szinte mindenre hatással van, mindent máshogy kell csomagolni. A teljes hűtési rendszer, legyen szó léghűtésről vagy folyadék általi hűtésről, megváltozott, ráadásul ott vannak még az elektromos kábelkötegek és vezérlők is.”

 

Ennek ellenére azért a McLarennek is zsetonokat kell használnia, ha specifikus aerodinamikai változtatásokat akarnak végrehajtani, bár azért összességében még így is szabadabb kezet kaptak, mint a többi istálló, ez pedig jól jöhet nekik idén.

A csapat azért halad a kijelölt úton, de gondok mindig akadnak, mondja Thynne. „Van pár kihívás bizonyos területeken, de ilyen az F1. Ha nem szembesülsz semmivel, akkor valószínűleg nem vagy elég agresszív.”

„Ha minden könnyű és egyértelmű, akkor teljesítményről mondasz le, mert nem mész el a határokig. Az igazi kihívás nem feltétlenül az alapautó megépítése, hanem az, hogy onnan miként tudod minél gyorsabb ütemben fejleszteni azt.”

2022-ben komolyan átalakulnak az F1-es fékek is

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Brawn: mindent megteszünk azért, hogy ne legyenek kiskapuk a 2022-es szabályokban
Következő cikk Sainz videón jelentkezett be első ferraris napja után: „Sose felejtem el ezt a napot!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország