Jelentés az időmérőről

Boullier: Csapatként tudtunk dolgozni a McLarennél

Mindkét McLaren bejutott a Q3-ba a Szingapúri Nagydíj mai időmérő edzésén, a csapat főnöksége ennek megfelelően érthető módon nagyon elégedett.

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32

Fotót készítette: Sutton Images

Kimi Raikkonen, Ferrari and Stoffel Vandoorne, McLaren in parc ferme weigh-in area
Stoffel Vandoorne, McLaren in parc ferme
Fernando Alonso, McLaren and Stoffel Vandoorne, McLaren in parc ferme weigh-in area
Fernando Alonso, McLaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren MCL32

Lehet, hogy a Honda-együttműködésnek év végén vége szakad, de azért a szép (kevésbé csúnya...) búcsú könnyen összejöhet. Ennek jele volt ma az, hogy mindkét McLaren bejutott a Q3-ba, ahol Fernando Alonso a nyolcadik, Stoffel Vandoorne pedig a kilencedik helyet szerezte meg.

A McLaren úgy néz ki, pont a szezon végére lesz viszonylag magabiztos, ugyanis erre előzetesen elvárásként tekintettek, amit tehát végül sikerült megvalósítaniuk. Most álljon itt az első emberek értékelése!

Éric Boullier, csapatfőnök: "Ennél a pályánál tudtuk, hogy kijöhetnek az autó erősségei, ezért jó volt látni, hogy mindkét versenyzőnk a maximumot tudta nyújtani a mai nap folyamán. Azzal, hogy mindkét autónk be tudott jutni a Q3-ba, megalapoztunk az ettől függetlenül rendkívül fárasztó és nehéz versenynek. Remélhetőleg néhány ponttal a zsebben jövünk majd el a helyszínről. Fernando és Stoffel is kiválóan vezettek egész hétvégén, nagy öröm volt látni őket, ahogy agresszívan tudnak vezetni ezen a semmilyen hibát nem toleráló pályán. Hozzájuk hasonlóan a csapat is mindent megtett, és minden egyes részlegünk tökéletesen dolgozott, legyen szó a garázsról, a hospitalityről vagy az otthoniakról. Amikor mindezek összeállnak, akkor mondhatjuk el magunkról, hogy egy egységként, egyszóval csapatként tudtunk dolgozni. Ez történik, amikor minimálisan versenyképesek tudunk lenni egy pályán."

Haszegava Juszuke, a Honda Forma-1-es projektjének vezetője: "Már az FP3-mal jól indult a napunk, ugyanis már ott jó eredményt ért el mindkét versenyzőnk. Ezzel pozitívan tudtunk nekivágni az időmérőnek, végül pedig Fernandónak és Stoffelnek sikerült megmaradni ezen a szinten, így pedig mindkettőjük bejutott a Q3-ba. Arra már a hétvége előtt számítottunk, hogy jók lehetünk ezen a pályán, ettől függetlenül jó volt látni, hogy viszonylag versenyképesek tudtunk lenni. A lemaradásunk viszont még mindig megvan, így dolgozunk tovább, hogy utolérjük az élcsapatokat. Úgy vélem, egész jó versenytempónk van, viszont ezen a pályán nagyon nehéz előzni, szóval ha összejön egy jó rajt, összejöhet néhány pont is."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen úgy érzi, meglehetett volna az első sor
Következő cikk Massa nagyon szurkol a McLarennek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország