Interjú

Nincs főszponzora a McLarennek 2018-ra

Az utóbbi évek gyenge teljesítménye kicsit elriasztotta a szponzorokat a McLaren környékéről, így a csapatnak egyelőre nincs főszponzora a jövő évi szezonra. De Zak Brown szerint ez nem is feltétlenül baj, hiszen van sok partner a fedélzeten.

Fernando Alonso, McLaren MCL32

Fotót készítette: Sutton Images

A McLaren korábbi első embere, Ron Dennis néhány évvel ezelőtt azt mondta, a Forma-1-ben a főszponzorok kora lejárt. Ezzel Zak Brown úgy is egyetért, hogy a Red Bull és a Sauber szerzett magának egyet.

"Nem vagyok benne biztos, hogy lesz főszponzorunk. De ez nem is feltétlenül baj, ugyanis van sok nagy partnerünk. Soha senki nem hivatkozik a főszponzorra ma már a Forma-1-ben, így nem gondolom, hogy ennek akkora értéke lenne. Mi a McLaren vagyunk, nem az ABC McLaren. Rengeteg lehetőség van a brandingben, de a címünkben nem akarunk szponzort. A NASCAR-ban ez bevett gyakorlat, de a Forma-1-ben ez nem szokás. A NASCAR-ban beidomították a versenyzőket, hogy amikor kiszállnak az autóból, azt mondják például: ’Szeretném megköszönni a Chandon Fordomnak a mait’. Ez nem így megy az F1-ben, szóval meg akarjuk védeni a brandünket.”

A motorszállítóváltás, hogy a McLaren jövőre Renault erőforrásokat használ, Brown szerint ismét felkeltette a szponzorok érdeklődését. "Több szponzorral alá is írtunk már, azt még nem tudom, hogy a bejelentésekre mikor kerül majd sor. Nem vagyunk még kész, de szépen haladunk a dolgokkal. Az új tulajdonosok érkezése után fellendült az érdeklődés a Forma-1 iránt, ugyanis jó a stratégia."

"Jó a helyzete a Forma-1-nek és a McLarennek is. Olyan versenyzőink vannak, mint Fernando, Stoffel és Lando, aztán ott van az új motorszállítónk is. Jól megy most nekünk egyelőre."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marchionne: Jövőre már nem látjuk a "délolasz" Vettelt
Következő cikk A Mercedes szemrehányást tenne Ecclestone-nak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország