McLaren: Remélem, egy nap meg tudjuk verni a Mercedest

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl arról nyilatkozott, hogy fontosak számára az ambíciózus célok, azonban reálisnak kell lenniük, máskülönben a nagy célok kontraproduktívvá válnak.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Andreas Seidlt a 2019-es szezon elején nevezte ki csapatfőnöknek a McLaren, a vezetése alatt pedig már egy konstruktőri negyedik helyet fel tudott mutatni a wokingi csapat. Seidlt a célokról és a Mercedes megoldásáról, a DAS-ról kérdezték a barcelonai teszthéten.

A Mercedes innovációja jó példa arra, hogy mennyire „éhes” egy csapat?

„Ezt nehéz megválaszolni, ugyanis nem tudom, hogy pontosan mi történik a Mercedesnél, de Toto Wolffot ismerve és az utóbbi hat év eredményeit nézve szerintem ez a fejlesztés önmagáért beszél.”

„Mindenki számára lenyűgöző, hogy miket húznak elő a mercedeses srácok a versenyzőkkel együtt minden hétvégén, évről évre. És számomra még inkább lenyűgöző az, hogy hogyan kezelik a szituációkat a versenyhétvégéken, amikor nehéz helyzetben vannak, illetve hogyan térnek vissza a rosszul sikerült hétvégék után.”

Még több F1 hír:

„És az is lenyűgöző, hogy hogyan kezelik a helyzeteiket a nyilvánosságban, amelyekből szintén erősebben térnek vissza. Ez egy olyan dolog, amelyre mindannyian vethetünk egy pillantást, és tisztelhetjük érte a Mercedest. Manapság ők jelentik a mércét a Forma-1-ben. Szóval remélem, hogy egy nap meg tudjuk verni őket.”

 

Mit éreztél, amikor megláttad a DAS-t?

„A csapatunk jelenlegi helyzetében nem leszünk frusztráltak egy másik csapat miatt. Rengeteg területen kell dolgoznunk jelenleg, amelyeken nagy a hátrányunk egy olyan csapathoz képest, mint a Mercedes.”

„Tehát így állunk most, csak a McLarenre fókuszálunk, és a múltban mi voltunk az egyik csapat, amelyre jellemzőek voltak az innovációk. Természetesen az a célunk, hogy a jövőben ismét elérjünk idáig. Ha valami olyat látok, mint a DAS, akkor még nagyobb lesz a respektje a szememben az adott csapatnak.”

További híreink:

Rosszat tesznek a csapatoknak a mikroszkopikus célok?

„Igen, természetesen ez minden sportban kihívást jelent, sőt valószínűleg minden üzletben, ugyanis a sportot tulajdonképpen az eredmények irányítják. És azt gondolom, nagyon fontos, hogy a vezetés támogasson, és hogy Zak Browntól és a részvényektől is megkapjuk a teljes mértékű támogatást.”

„Szóval valójában én tudom prezentálni a célokat a csapatnak. És ahogy már számtalanszor elmondtam, fontos számomra, hogy legyenek ambíciózus célok, azonban reálisnak is kell lennünk, máskülönben a dolog kontraproduktívvá válik.”

„Jelenleg az tény, hogy nem igazán fókuszálok az eredményekre. Ahogy te is elmondtad, fontos, hogy meglegyenek ezek a mikroszkopikus célok a folyamatos fejlődés miatt, és ha ez megvan, akkor automatikusan az eredmények is jönni fognak.”


Pár jelenet a McLaren nagy napjáról, amikor a pályán is megcsodálhattuk az autót. Carlos Sainz Jr. és Lando Norris azonban már a tesztre koncentrál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrarinál nem működik az új csomag?
Következő cikk A Ferrari tisztázni fogja a DAS-t az FIA-val, de nem támadják meg a döntést

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország