McLaren: nincs könnyebb út, Piastrinak így kell megtanulnia az F1-es gumikat

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint nem tudja semmivel lerövidíteni az F1-es gumik megértéséhez vezető utat Oscar Piastri.

Oscar Piastri, McLaren MCL60

Oscar Piastri a 2023-as Forma-1-es Japán Nagydíjon megszerezte karrierjének első dobogós helyezését, azonban az ausztrál újonc elismerte, hogy nem végzett igazán jó munkát a versenyen.

Miután a suzukai hőségben a vártnál is jobban koptak a Pirelli-gumik, a verseny végére Piastri 17 másodperces lemaradást gyűjtött össze csapattársával, Lando Norrisszal szemben is, hiába jött ki jobban a VSC miatt a kerékcsere neki.

A verseny leintése után Piastri úgy fogalmazott, hogy egyetlen juniorkategória sem képes arra, hogy pilóták abban elsajátítsák az F1-es gumikímélés fortélyait, ebben pedig egyetértett vele csapatfőnöke, Andrea Stella is.

„Hiába volt hasonlóan meleg, egy ilyen gyors pályán nem feltétlenül tudja egy az egyben hasznosítani a pilóta azokat a tapasztalatokat, amiket egy másik versenyen, például Magyarországon szerzett.”

„Ez is egy hosszú útkeresés része, és időbe telik, mire elég rutint szereznek a versenyzők, mert nincs két egyforma szituáció az F1-ben.”

„Biztos vagyok benne, hogy Oscar nagyon sokat tanult ebből is, és igazából a tempója a verseny végére már jobb is volt, mint a második etap alatt. Szisztematikusan, lassan le kell bontania a tanultakat, hogy azokat később hasznosíthassa.”

Stella hozzátette, hogy nem aggódnak a McLarennél azon, hogy ez a terület később is problémát jelent majd Piastrinak.

„A legfontosabb az, hogy remek a tempója, ezt eddig is láttuk. Ha a versenyzőnek jó a nyers sebessége, akkor sokkal könnyebben fog az olyan specifikus dolgokon javítani, mint a versenytempó. Ha ez fordítva lenne, akkor nem biztos, hogy képes lenne bárki is megtalálni azt az extrát, ami az időmérős eredményhez kéne.”

George Russell úgy érzi, karrierje legjobb szezonját teljesíti.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: meg kell lovagolnunk a 2023-as F1-es sikereink hullámát
Következő cikk 40 perces fejmosás az Alpine-nál: kemény szavakkal próbál rendet teremteni a Renault vezérigazgatója

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország