BRÉKING

McLaren: Nem tudjuk, hogy Fernando Alonso mikor tér vissza

A McLaren elismerte, hogy nem tudják mi okozta Fernando Alonso balesetét a szezon előtti tesztek alatt, és azt sem tudják mikor tér vissza a kétszeres világbajnok.

A spanyol kihagyja a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat a február 22-i balesete miatt, amit még a barcelonai teszten szenvedett el. A csapat akkor azt állította, hogy az erős széllökések okozták Fernando kicsúszását.

Mostanra azonban kiderült, hogy „a baleset pontos okai nem ismertek” és nem a csapattól függ, hogy a spanyol mikor térhet vissza a pályára.

Alonso három évre írt alá a McLaren-Hondához évi 40 millió dollárért (27,1 millió font), és azt tervezi, hogy a következő futamon, Malajziában, március 27-29-ig már Ő is a mezőnnyel tart.

Ehhez azonban az orvosainak engedélyt kell adniuk – egyébként az Ausztrál futamot az Ő tanácsukra hagyta ki – és számos egészségügyi teszten kell átmennie, az FIA előírásainak megfelelően.

A balesetet egy pálya melletti televíziós kamera, illetve Sebastian Vettel Ferrarián elhelyezett kamera is rögzítette. A képek sajnos rossz minőségűek, távoliak és nem elég meggyőzőek azok számára, akik látták.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Olyan spekuláció is napvilágot látott, hogy Alonso, aki 134 km/óránál vesztette el uralmát az autója felett, agyi rendellenességek miatt már a becsapódás előtt eszméletlen állapotba került.

A McLaren azt állítja, hogy a 33 éves pilóta egészségügyi tesztjei negatívak lettek.

A szóvivő a következőt nyilatkozta a BBC Sportnak: „Miután teljeskörű vizsgálatokat végeztünk, kijelenthetjük, hogy a baleset nem az autó hibájából történt. A Fernandon elvégzett vizsgálatok sem mutattak semmilyen rendellenességet. Ha ezeket szem előtt tartjuk, nem tudjuk megállapítani a baleset pontos okát.”

„Nem kérdés, hogy a McLaren-Honda továbbra is együttműködik az FIA-val, és Fernando orvosaival, de nem rajtunk múlik, hogy mikor ül újra autóba.”

„Addig is csak azt mondhatjuk, hogy fittnek érzi magát, keményen edz és alig várja, hogy újra versenyezhessen. Azt nem is kell mondani, hogy ezt mi is nagyon várjuk.”

Az FIA eddig nem adott semmilyen információt a vizsgálatairól, vagy hogy mikor akarja közölni a nyomozás eredményeit. A vizsgálóbizottság várhatóan kivárja, hogy Alonso átmenjen az orvosi teszteken, és újra autóba üljön Malajziában.

A McLaren elnöke, Ron Dennis azt is felvetette, hogy a baleset okára talán már sosem derül fény.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: nincs lóvé, akkor punci sincs
Következő cikk Sokkoló, amit a Mercedes művel az F1-ben: Hamilton és Rosberg is tudja, hogy ez egy űrhajó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország