McLaren: Nem számíthatunk csodákra 2020-ban

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown nem számít csodára 2020-ban, de elmondta, úgy érzi, összeállt a csapat, most pedig leszegett fejjel kell dolgozniuk, hogy fenntartsák a formájukat.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34

Mark Sutton / Motorsport Images

A McLaren jó évet tudhat maga mögött, ugyanis 2012 óta először végeztek a konstruktőri top-4-ben, és 2014 után tudtak újra dobogóra állni – ez idén Carlos Sainznak sikerült Brazíliában. Az évet a wokingi istálló vezérigazgatója, Zak Brown összegezte.

„Egyértelműen reméltük, hogy a negyedik helyen végezhetünk, de nem feltétlenül számítottunk arra, hogy ez sikerülni is fog. Most meg kell nyomnunk a reset-gombot, és a jövő szezonra kell fókuszálnunk. Még mindig nagy a különbség a top-3 csapathoz képest, a célunk pedig az, hogy csökkentsük a hátrányunkat.”

Még több hír:

A McLaren 145 ponttal zárta a 2019-es évet, ami azért nagy szó, mert 2014 és 2018 között egyik évben sem sikerült három számjegyű pontszámig eljutniuk. Brown pedig annak ellenére, hogy sokat fejlődtek idénre, nem vár csodát jövőre.

„Nem számítok csodára egyik pillanatról a másikra. Ha csak a Mercedest nézzük meg, nekik is beletelt pár évükbe, mire beérték a Red Bullt. Szóval nem számítok csodára, időbe telik a fejlődés.”

A vezérigazgató nagyon örül annak is, hogy összeállt a csapat. A két versenyzőjük Lando Norris és Carlos Sainz Jr., a csapatfőnöki posztra pedig a szezon közben érkezett Andreas Seidl, aki korábban a Porschénél látta el ezt a feladatot.

„Úgy érzem, hogy összeállt a csapatunk, úgy érzem, jó irányba haladunk. Szerintem látszik, hogy vannak évről évre csapatok, akik eltalálnak valamit, szóval most leszegett fejjel kell dolgoznunk, hogy a versenyautón teljesítménye beszéljen helyettünk.” – zárta Brown a Reutersnek adott interjújában.


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: jön az extra MGU-K a Forma-1-ben!
Következő cikk Aston Martin lehet a Racing Point F1-es istállóból

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország