McLaren: mennyi potenciál lehet a teszten látott „alap” autóban?

A McLaren 2020-as autója, az MCL35 elnyerte Carlos Sainz tetszését, de Lando Norris enyhén csalódott maradt a barcelonai előszezoni teszteket követően. Az autónak ugyanazon tulajdonságait emelték ki, de érződött, hogy különböztek az autóval szemben támasztott elvárásaik.

Lando Norris, McLaren MCL35

Andrew Hone / Motorsport Images

Az autó minden területen fejlődött elődjéhez képest, de Norris szerint nem eleget bizonyos részeken. Az autót a Mercedeshez hasonlította, és azt a következtetést vonta le, hogy semmiben nem múlja fölül a Mercedest a McLaren, de legalább egyszerűbb volt a hosszabb távokon vezetni az autót.

A második teszthét első napján új padlólemezt kapott az autó, amellyel pár tizedet dolgozott le a McLaren hátrányából, James Key technikai igazgató pedig az autó lassú kanyarokban mutatott tempóján dolgozott. Ismeretlen okokból, de az autó jobban működött a C3 és a C5 gumikon, mint a C4-en.

A McLaren elmondása szerint sok új alkatrésszel érkeznek majd Melbourne-be, és, hogy a teszt autó relatíve egyszerű volt, mert a tervezési fázist hamarabb befejezték azért, hogy jól fel tudjanak készülni egy megbízható tesztelésre, ami megérthető, elnézve a McLaren utóbbi években előszezoni teszteken mutatott teljesítményét.

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Ebben nagy szerepe volt a Renault motorok megbízhatóságának, Andreas Seidl köszönetet is mondott a franciáknak a remek munkáért. A McLaren a Mercedes és a Ferrari után a 3. legtöbb kört futotta, 6 nap alatt 804 kört tettek meg.

Sainz nagyon boldog volt az utolsó napon teljesített versenyszimulációja után, amelyen picit jobb időt autózott, mint Sergio Perez a Racing Pointtal, de jóval lemaradva a Ferrari mögött. Azt is mondta a spanyol, hogy az autó fejlődése, amit látott a teszt első napjától az utolsóig, pozitivitással tölti el a szezon előtt.

Gary Anderson pálya melletti véleménye

A TheRace szakírója a McLarennel kapcsolatban is megosztotta a véleményét.

A McLaren hajlamos volt nagyon nehézkesnek tűnni a kigyorsításokon, ami jelzi, hogy sokat futottak teli üzemanyagtankkal. Jobb ránézésre, mint a tavalyi autó, jól kiegyensúlyozott, ami plusz magabiztosságot ad a pilótáknak.

Még több F1 hír:

A 3-as kanyarban Sainz mindenkitől eltérő ívet használ. Általában a kanyarcsúcspont érintése után szélesre szokták engedni az autót, de ő sokkal szűkebben kanyarodott, és egy jó autónyival jobbra volt a többiektől a kijáratnál.

Azt, hogy ez gyorsabb vagy sem nem egyszerű megmondani. Általában jobb kihasználni a pálya teljes szélességét, de az, hogy ilyen szűken tudott fordulni, más pályákon még kifizetődő lehet.


A wokingi gyártó bemutatta legújabb sportautóját, melynek fejlesztéséből az F1-es részleg is kivette a részét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videó: Verstappen első köre Zandvoortban (onboard)
Következő cikk „Vettelnek megvolt a lehetősége, de semmit nem értett meg a Ferrariról”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország