McLaren: Megvan bennünk a potenciál, hogy jövő héten megtegyük a következő lépést

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elégedetten nyilatkozott az Osztrák Nagydíjat követően, amelyen Lando Norris a dobogón tudott végezni. Seidl kiemelte, hogy rengeteg jó döntést tudtak hozni, de úgy gondolja, megvan bennük a potenciál arra, hogy a következő lépést is megtegyék.

Lando Norris, McLaren MCL35, passes Sergio Perez, Racing Point RP20

Lando Norris, McLaren MCL35, passes Sergio Perez, Racing Point RP20

Charles Coates / Motorsport Images

Meglehetősen boldog lehet a McLaren csapata, hiszen Lando Norris a harmadik, Carlos Sainz pedig az ötödik helyen végzett az Osztrák Nagydíjon, ezzel a McLaren az első verseny után a konstruktőri második helyen áll.

A McLaren csapatfőnökét, Andreas Seidlt kérdezték az Osztrák Nagydíj után, aki kiemelte, hogy Norris dobogója csapatmunka volt, de a 20 éves versenyző is meg tudta tenni a következő lépést.

Tavaly Lando egyszer sem tudott igazán nagy eredményt szerezni, mekkora önbizalomlöketet fog jelenteni neki ez, annak ismeretében, hogy jövőre is a csapatnál marad?

„Először is el kell ismernünk, hogy Carlosnak is kiváló hétvégéje volt, rengeteget tett hozzá a téli teszteken és ezen a hétvégén ahhoz, hogy oda jussunk el az autóval, ahova eljutottunk az időmérőn és a versenyen. És úgy is az ötödik helyen tudott végezni, hogy nem volt teljesen elégedett az autóval. Tehát elég jó eredmény, hogy még úgy is az ötödik helyen tudsz végezni, hogy nem ez volt a legjobb hétvégéd.”

Még több F1 hír:

„Egy versenyző számára fontos, hogy lendületbe jöjjön, ilyenkor szerzi meg azt az önbizalmat, amit elő tud húzni a legfontosabb pillanatokban az időmérőkön és a versenyeken. Lando egyszerűen építi fel az önbizalmát, jól kezdett tavaly, de a rajtjain eleinte érezhető volt, hogy óvatos, aztán ahogy magabiztosabb lett, ilyen szempontból is fejlődni tudott.”

„Ahogy korábban is mondtam, a csapattal együtt, a tél folyamán végzett munkával együtt Lando is megtette a következő lépést, nagyon boldog vagyok a csapat szempontjából, és szerintem kiváló eredményeket tudunk majd elérni Landóval a jövőben.”

Szerinted változni fog a jövő hétvégén az erősorrend? És fogtok-e változtatni valamin a tapasztalatok alapján?

„Ha megvizsgáljuk, hogy mit csináltunk ezen a versenyhétvégén és a mai napon, akkor azt tudjuk leszűrni, hogy nagyon sok jó döntést hoztunk, operációs szinten is erősek voltak, de mindig van valami, amit még jobban is lehet csinálni, és ez is megmutatja azt, hogy megvan bennünk a potenciál arra, hogy megtegyük a következő lépést jövő héten.”

„Hiszen ez még csak az év első versenyen volt, minden meglehetősen új az autó szempontjából, ahogy a procedúrák szempontjából is.”

„Ugyanez érvényes mindenki másra is a bokszutcában. Természetesen abban is biztos vagyok, hogy vannak más csapatok, akik nem tudtak kihozni magukból mindent ezen a hétvégén, tehát bennük is lehet még potenciál. Minden csapat különböző tervekkel rendelkezik, néhányan fejlesztéseket akarnak hozni, tehát nem gondolom, hogy minden pontosan ugyanolyan lenne jövő héten is.”

Pénteken még kételkedtetek a hosszú távú tempótokban. Találtatok valamit vagy a magasabb hőmérséklet volt nagyon fontos faktor?

„Ez képzi az érdemünk középpontját, és a mérnökeink holnap utána fognak ennek nézni, miután ma este remélhetőleg csapunk egy kicsi ünneplést, amelyen be fogjuk tartani a szociális távolságtartás szabályait.”

„Részletesen ki kell elemeznünk, hogy milyen lépéseket tettünk meg az autóval ezen a hétvégén. A srácok egyértelműen jó döntéseket hoztak meg a versenyzőinkkel egyetemben, hiszen napról napra egyre jobb lett a kocsink. Ahogy említettem, a hőmérséklet nagyban eltért a péntekitől, tehát ezt is ki kell elemeznünk.”

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon szerint az autó ennél jóval többet tud
Következő cikk Hamilton nem szólt a Mercedesnek, hogy más gumit akarna, csak utólag

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország