McLaren: még nehéz megmondani, melyik aerodinamikai koncepció lesz a nyerő

A McLaren szerint még túl korai megmondani, hogy a jobban előredöntött autókoncepció a legjobb megközelítés az idénre megváltozott aerodinamikai szabályok tükrében.

McLaren: még nehéz megmondani, melyik aerodinamikai koncepció lesz a nyerő

A Mercedes hihetetlenül sikeres volt az utóbbi években, pedig ők a mezőny nagyobbik része által kevésbé preferált alacsony előredöntöttséggel (rake-kel) mentek.

A 2021-es szabályok azonban látszólag megbontották a W12-es modelljük eddigi remek stabilitását és vezethetőségét.

Még több F1 hír:

Ez jól látszott a hibákkal tűzdelt előszezoni teszt során is, hiszen mindkét pilóta küszködött az autó pályán tartásával, Lewis Hamilton pedig többször is megforgott. Mindezek alapján többen is arra a következtetésre jutottak a paddockban, hogy a Red Bull által meghonosított jelentősen előredöntött autókoncepció a jobb irány az idei szezonban.

Az RB16B jóval stabilabbnak tűnt a három nap során, a versenyzők keveset hibáztak, és az idők is jól alakultak a bikások esetében. A McLaren továbbra is valahol félúton jár a kettő között, és a technikai igazgatójuk, James Key szerint idővel a két megközelítés eggyé is válhat majd.

„Most még kicsit korai megmondani. Még csak most láttuk a többiek autóit, és hogy ők miként választottak. Úgy vélem, hogy a két filozófia egy idő után majd szépen beáll egy végső megoldás köré, amely a legjobban működik a mostani szabályok közepette. A mi autónk jobban előredöntött, de inkább a skála középső és alacsony felén vagyunk – semmiképp sem extrém.”

 

„Lehet azt mondani, hogy a szabályoknak volt erre hatása, de semmi olyan nem volt, amit eddig ne ismertünk volna az autó viselkedése terén. Nehéz megmondani, hogy jobban befolyásolta-e az alacsonyabb hátsó hasmagassággal futó autókat vagy sem” – tette hozzá.

„Attól is függ, hogy honnan nézzük. Mi egy olyan autón módosítottunk, amely általában komolyabban előre volt döntve. Szóval nagyrészt arra alapoztunk, ahogyan az aerodinamika a kocsi hátuljánál működött.”

„Minden, ami ennek az ellentéte, azt másképp is befolyásolta ez az egész, szóval nem lehet pontosan megmondani, hacsak nem tapasztalod meg te magad. Úgy vélem, hogy idővel elkezdenek majd egyesülni a filozófiák, és látni fogunk különböző trendeket előtörni” – zárta gondolatát James Key.

Wéber Gábor szerint így nézhet majd ki az erősorrend a szezon elején

megosztás
hozzászólás
Buxton: a Mercedes problémái valósak, nem ők a favoritok a szezon előtt
Előző cikk

Buxton: a Mercedes problémái valósak, nem ők a favoritok a szezon előtt

Következő cikk

De la Rosa: „Alonso jól fog minket szórakoztatni”

De la Rosa: „Alonso jól fog minket szórakoztatni”
Hozzászólások betöltése