McLaren: Még dolgoznunk kell a versenytempónkon

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elégedett azzal, ahogyan sikerült visszatérniük a frusztráló mexikói hétvége után – az Egyesült Államokban már pozitívabban alakultak a wokingi istálló dolgai. Viszont a német azt is elismerte, hogy még dolgozniuk kell a versenytempójukon.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, leads Lando Norris, McLaren MCL34

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL34, leads Lando Norris, McLaren MCL34

Andrew Hone / Motorsport Images

A wokingi csapatnak nem sikerült pontot szereznie Mexikóban, Austinban viszont a hetedik és a nyolcadik helyen tudtak végezni, bár a „best of the rest” pozíciót nem tudták megszerezni. Viszont ezzel már 121 pontnál járnak, az ötödik helyezett Renault pedig 83 pontot szerzett eddig, így tulajdonképpen biztos a negyedik helyük.

„Az elsődleges dolog az volt számunkra, hogy sikerült visszatérnünk a nagyon nehéz mexikói vasárnap után. Elégedett vagyok az eredménnyel, szereztünk 10 pontot, és jó hétvégét zártunk. Nyilvánvalóan pozitívum volt az időmérős teljesítményünk, ugyanis úgy tűnik, hogy sikerült előrelépést tennünk a középmezőny többi autójához képest.” - kezdte a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl.

„Ismét jól rajtolt mindkét autónk. Carlos peches volt, szerintem megúszhatta volna, de szerintem Leclerc vagy Albon nagyon összejött, és kilökte Carlost, ez pedig negatívan befolyásolta a versenyét. Egyértelmű, hogy a következő lépést az jelentené, ha a versenytempónkkal tudnánk előrelépni, ugyanis Ricciardo kicsit gyorsabb volt nálunk.”

„Nem volt könnyű eltalálni a jó stratégiát a versenyen. Ahogyan a futam előtt számoltunk, az alapján nagyon az 1 és a 2 kiállás között volt az ideális. Mivel Lando jobban használta a gumikat Ricciardo mögött, úgy döntöttünk, hogy más stratégiával megyünk velük, és Landót kihoztuk, Carlost pedig a Ricciardóval azonos stratégiára tettük. Sajnos pont nem volt elég, és aztán kétszer is sárga zászló volt a hátsó egyenesben, és nem tudtunk megpróbálkozni az előzéssel.”

Még több hír:

A futam elején Norris az ötödik helyen is állt, de Seidl elmondta, hogy a szokásos riválisaikra fókuszáltak.

„Az elsődleges riválisaink ezen a versenyen a Toro Rossók és a Renault-k voltak, és a jelenlegi teljesítményünk figyelembe vételével fontos, hogy a riválisainkra koncentráljunk, és ne veszítsünk sok időt azzal, hogy leamortizáljuk a gumijainkat és olyan srácokkal harcoljunk, akikkel nem tudunk harcolni.”

„Például Albonnal nem lett volna értelme harcolni, mivel ezzel a saját versenyünket tettük volna nehezebbé. A végén Landót ráküldtük Ricciardóra, megnéztük, hogy lehetséges-e az előzés, ezzel pedig nyilvánvalóan kinyírta a gumikat. Carlos hátulról nézte, hogy mi újság, ezután döntöttünk úgy, hogy szétválasztjuk őket a stratégiával kapcsolatosan.”

Még több F1 hír:

A csapat rájött a Mexikói Nagydíj után, hogy az aerodinamikai degradáció miatt volt gyenge Sainz versenytempója, Austinban viszont nem ez volt a helyzet.

„Tanultunk ebből, és Austinban már nem volt probléma. Ahogy mondtam, szerintem sikerült előrelépnünk Szingapúr óta időmérős teljesítmény terén, ami sokat segít az olyan versenyeken, ahol nehéz az előzés. Viszont versenytempó terén nem tudtunk ilyen lépést tenni, tehát most elsődlegesen erre a területre fókuszálunk.”

 

„Nyilvánvalóan részletes elemzésre lesz most szükségünk, mert 2 mintánk van: Mexikó és Austin. Mexikóban volt ez az aerodinamikai degradációs problémánk, szóval most óvatosnak kell lennünk, mert nem teljesen ugyanaz a helyzet. Egyértelműen most az a fontos, hogy elkészítsük az analízist, és aztán levonjuk a megfelelő következtetéseket. Talán az időmérős teljesítményünkből kell feláldoznunk valamennyit, hogy jobbak legyünk a versenyen, de ismétlem, még nincs kész az analízis. Az analízist meg kell várnunk, utána vonhatunk le konklúziót.” - zárta a csapatfőnök.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hill: Lehetséges, hogy a Red Bull a VB-ért harcolhat jövőre, de…
Következő cikk A hetedik bajnoki cím Prost szerint különleges motivációt jelent Hamilton számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország