Forma-1 Szingapúri Nagydíj

McLaren: Még az 50 százalékát sem aknáztuk ki az autóban rejlő potenciálnak

Andrea Stella nagyon magabiztos a McLaren jövőjét illetően, hiszen mint mondja, Szingapúrban egyelőre csak az új csomag 50 százalékát aknázták ki, így további előrelépés várható náluk.

Oscar Piastri, McLaren MCL60, Liam Lawson, AlphaTauri AT04

Kettős pontszerzéssel vette be a szingapúri pályát a McLaren, ami nem kis fegyvertény, ugyanis a csapatnak korábban komolyan meggyűlt a baja a lassú kanyarokkal tarkított pályákon. Ez a siker elsősorban a fejlesztéseknek köszönhető, ám ezzel még korántsem ért véget a McLaren szezonja, már ami a frissítéseket illeti.

„Azt hiszem, jól megértettük, honnan erednek a kis sebességű részeken fellelhető gondjaink” – jelentette ki bizakodva Andrea Stella a kedvező eredményt hozó Szingapúri Nagydíj után. „Ezeknek néhány mechanikai és néhány aerodinamikai területhez van közük.”

„Az aerodinamikai oldalról az itt futtatott csomagunk megoldotta ezen korlátozások egy részét, de valójában még mindig elég sok munka vár ránk” – folytatta a csapatvezető, aki szerint tehát a probléma forrását megtalálták, és most már csak az a dolguk, ezen javítsanak.

„Azt kell mondanom, hogy a bahreini autóhoz képest, a bakui javulással, majd az ausztriai és az itteni fejlesztésekkel még az 50%-át sem értük el annak, hogy az aerodinamikai viselkedésünkkel kapcsolatos ilyen jellegű problémákat megoldjuk.”

„Szerintem az a jó, hogy most már értjük, hogy mit kell megoldanunk. De ez még további munkát igényel. És ezt be kell építeni a jövő évi autóba.”

A McLaren a Szingapúrra hozott frissítésekkel tovább folytatta azt a fejlődési utat, amit az Azerbajdzsáni GP óta tapasztalhattunk a wokingi istállónál. Az első szárnyon elvégzett kiigazításokon túl a padlólemez is jelentős ráncfelvarráson esett át, míg a hátsó szárnyat illetően egy jóval nagyobb leszorítóerővel bíró csomaggal érkezett Szingapúrra a McLaren.

Az átalakított autó aerodinamikai szempontból kedvezőbb áramlási adottságokkal rendelkezik, ami megnövelő a leszorítóerőt, ez pedig végső soron azt eredményezi, hogy a lassabb kanyarokban az autó stabilabban mozog, miközben a pilóták magabiztosabban tudnak a gázra lépni.

Mint ismert, a fejlesztéseket Szingapúrban csak Lando Norris kapta meg, ezzel a csomaggal pedig a brit rögtön a 2. helyig tört előre. Biztató lehet a McLaren számára a jelenlegi helyzet, hiszen Japánban már Piastri is a fejlesztett csomaggal állhat rajthoz.

Eközben Zak Brown határozottan azon az állásponton van, hogy a Red Bull formahanyatlása egyszeri anomália volt, és hamarosan újra a domináns Max Verstappent láthatjuk a futamokon…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lance Stroll üzenet küldött a rajongóinak az állapotával kapcsolatban
Következő cikk Hülkenberg elárulta, hogy technikai probléma miatt esett vissza a futamon

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország