Elemzés

McLaren MCL35M technikai elemzés: erős Mercedes hatás

A McLaren mutatta meg először a 2021-es autóját, amely elméletben a legtöbbet változó autó lett az előző szezonhoz képest, még ha ezt nem is mutogatják olyan látványosan. A Mercedes hatást azonban le se tagadhatná.

McLaren MCL35M

McLaren F1 Team

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

A McLaren még 2019-ben egyezett meg arról, hogy 2021-től már a Mercedes erőforrásait fogják használni. Ekkor még nyoma sem volt a koronavírus-járványnak, és a terv az volt, hogy már csak az új generációs autókba szerelik be a brixworthiak erőforrását. A radikális szabályváltozások elhalasztása miatt azonban a McLaren „nyitott szívműtétre” kényszerült.

Annak ellenére, hogy a McLarennek valamennyire adottak voltak a karosszéria adta keretek, James Key mérnökei a lehető legjobban igyekezték kihasználni az új erőforrás kompaktságából eredő előnyöket, így a pilótafülkétől kezdődően szinte teljesen új autót láthatunk.

McLaren MCL35
McLaren MCL35M

Azt eddig is tudtuk, hogy a Mercedes osztott turbós elrendezése remek belső elrendezésnek bizonyult, azonban egy az egybe összehasonlítva a két autót tűnik csak fel igazán, hogy mennyivel keskenyebbre tudták húzni az oldaldobozokat és a motorborítást, még akkor is, ha a padlólemez méretének csökkentése miatt kicsit csalóka a kép.

McLaren MCL35M
McLaren MCL35

Azt is tudtuk, hogy bizony a motor elképesztő mértékben befolyásolja egy autó aerodinamikai teljesítményét, csoda, hogy az FIA nem tiltotta még be arra hivatkozva, hogy mozgó aerodinamikai eszköz, de az új motorjával a McLaren is megtett egy újabb lépést a Mercedes irányába azzal, hogy csökkentették a padlólemez dőlésszögét, ahogyan azt tavaly tette a Racing Point is.

Mivel azonban a McLaren továbbra is saját magának készíti a sebességváltóját, jóval sikeresebben, mint a Williams, nem tértek át teljesen a Mercedes megoldásokra az autó hátulját illetően. A McLaren nem lépte meg azt, hogy a hátsó felfüggesztés alsó lengőkarját a hátsó ütközési zónába kösse be, ami további aerodinamikai előnyökkel járt volna, azt továbbra is a sebességváltóházba illesztik. Teljesen új hátsó fékhűtőket, és diffúzort kellett terveznie a McLarennek, hogy azokkal is megfeleljenek a szabályoknak.

McLaren MCL35M and McLaren MCL35 comparison

McLaren MCL35M and McLaren MCL35 comparison

Fotó készítője: McLaren

További Mercedes hatást látunk a felső légbeömlőnél, ami a tavalyi gomba alakja helyett átvette a Mercedes-motoros autók szokásos ovál kialakítását. A hűtők elrendezése miatt a motorborításon található szárny apró, azonban egy dupla T-szárnyat figyelhetünk meg a végén.

McLaren MCL35M side pods and air box detail

McLaren MCL35M side pods and air box detail

Fotó készítője: McLaren

Az oldaldobozok beömlői továbbra is az oldalsó becsapódásgátló rúd felett vannak, 2021-ben már minden csapat ezt az elrendezést fogja használni, de maga a beömlő mérete csökkent, amit ismét a Mercedes motor eltérő hűtési követelményeivel lehet magyarázni.

Az első felfüggesztésben is láthatatlan változások történtek, amelyekre a Pirelli megváltozott 2021-es gumijai miatt volt szükség, azok 3 kg-mal lettek nehezebbek, mint a tavalyi keverékek.

Áttérve az egyéb, Mercedes motortól független aero megoldásokra, az első szárny egyelőre alig változott az előző szezonhoz képest, de természetesen azt is hozzá kellett igazítani a padlólemez és diffúzor változásaihoz. Továbbra is erős outwash karakterisztikával rendelkezik, amit megfigyelhetünk a szárny oldallapjain is. Természetesen a különböző leszorítóerőt igénylő pályákhoz érkeznek majd még egyéb variációk, így ezt még nem tekinthetjük a végleges változatnak.

McLaren MCL35M

McLaren MCL35M

Fotó készítője: McLaren

A McLaren keskeny a keskeny orrkúpot már tavaly kénytelen volt feltenni, mivel idén nem lett volna rá zsetonjuk. Az orrhoz egy új köpenyt készítettek, ami szorosabban kapcsolódik az autó aljáról lelógó szárnyelemekhez.

Mivel számítógéppel renderelt képekről van szó, a bargeboard is jelentősen le van butítva az Abu-Dhabiban látott verzióhoz képest, eltűnt a dupla bumeráng-szárny, és a lamellás kialakítás, helyette három függőleges szárnyelemet láthatunk, ezekhez kapcsolódik a felső bumeráng. Szinte biztos, hogy nem így fog kinézni a Bahreinben látott autó, már csak azért sem, mert a McLaren kisvideójából, amikor Norris és Ricciardo megnézik az autót, világosan látható, hogy egy jóval komplexebb bargeboard kialakítás van a valódi autón.

A padlólemezről a szabályoknak megfelelően eltűntek a bevágások, de a csapatok már Abu-Dhabiban különböző szárnyakat próbálgattak a padlólemez végén, a kerekek előtt, így itt is várható még változás.

McLaren MCL35M rear wing detail

McLaren MCL35M rear wing detail

Fotó készítője: McLaren

Nem rejtegették azonban a hátsó szárny oldallapját érintő változást, ahol a McLaren is átvette a Haas által meghonosított S-alakú kialakítást, amit később a szezon során a Red Bull is átvett, így szakítottak a Mercedes-stílusú, függőlegesen három részre osztott kialakításon, illetve az AlphaTaurihoz hasonlóan ők is hajlított szárnybelépőélet alakítottak ki.

A McLaren MCL35M tehát egy alaposan átdolgozott autó az elődjéhez képest, még akkor is, ha a szabályrendszer nagyrészt változatlan volt az idei évre. A Mercedes motor áldásos hatásait nem lehet nem észrevenni, az Aston Martinnal együtt pedig két félig Mercedes autó küzd majd a középmezőny első helyeiért.

Matt Somerfield és Giorgio Piola közreműködésével.

Brownnal nem köt tetoválásos fogadást Ricciardo.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Lando Norris már pályán is az MCL35M-mel Silverstone-ban
Következő cikk Kiderült, hány évre szerődött Ricciardo a McLarenhez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország