Kétnapos "0. teszt" követi a McLaren autóbemutatóját

megosztás
hozzászólás
Kétnapos
Szerző: Varga Ákos
2018. jan. 22. 14:53

Egy nappal a Ferrari-Mercedes duó után kerül majd sor a McLaren bemutatójára, amelyet egy egyelőre meg nem nevezett pályán egy kétnapos hivatalos fotózás és videózás követ.

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren MCL32

24 órával a Ferrari és a Mercedes autóbemutatója után a csapat elmondása szerint a rajongók megismerhetik az MCL33-ast is, az első olyan McLarent, amelybe már Renault motor kerül. A várakozás óriási az istálló és a szurkolók részéről is, ugyanis ettől mindenki azt reméli, hogy visszatérhet vele a csapat oda, ahová szinte mindig is tartozott: az élmezőnybe.

A bemutatóra ugyanúgy az interneten kerül majd sor a hírek szerint, mint a Ferrari esetében, ezt pedig egy kétnapos, fotózással és hivatalos videók forgatásával egybekötött afféle "nulladik teszt" követi. Ezzel kapcsolatban az istálló egyelőre semmilyen konkrétumot nem árult , nem volt még szó sem a forgatás helyszínéről, sem a forgatás időpontjáról.

Mivel a csapatnak nagyon igyekeznie kell, hogy a három szezonnyi hondás rémálom után közelebb tudjon zárkózni a szűken vett élmezőnyhöz, vagyis a Mercedes-Ferrari-Red Bull trióhoz, így akár az előbb említett filmforgatós-fotózós két nap során megtett kilométerek is rendkívül értékes információkkal szolgálhatnak a csapat számára.

A McLaren elmondása szerint pontosan ezért a legnagyobb szerepet a két főversenyző, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne kapja majd minden valószínűség szerint a tesztek során, a tesztpilóták, mint például Lando Norris, várhatóan jóval kevesebbet ülnek majd autóba, mint a többi csapat hasonló beosztású versenyzői.

Következő Forma-1 cikk
A Liberty kivár, de az "F1-es kártyavár" egy pillanat alatt összedőlhet...

Előző cikk

A Liberty kivár, de az "F1-es kártyavár" egy pillanat alatt összedőlhet...

Következő cikk

Webber felhívta Alonso figyelmét a 120 km/órával lassabb riválisokra

Webber felhívta Alonso figyelmét a 120 km/órával lassabb riválisokra
Load comments

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso Vásárlás , Stoffel Vandoorne
Csapatok McLaren Vásárlás
Szerző Varga Ákos
Cikk típusa Beharangozó