Giorgio Piola F1-es technikai elemzései
Topik

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Galéria: a McLaren 2017-es átalakulása

megosztás
hozzászólás
Galéria: a McLaren 2017-es átalakulása
Matt Somerfield
Szerző: Matt Somerfield
Fordította:: Varga Ákos
2017. dec. 16. 18:20

A csapat saját elmondása szerint a McLarennél az autóval semmi baj nem volt (sőt), minden probléma okozója a Honda volt. Most megtekinthetjük, hogy is nézett ki, illetve alakult át a szezon során az MCL32-es.

Slider
Lista

Ausztrál Nagydíj

Ausztrál Nagydíj
1/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

Ausztráliába érkezve a tesztekhez képest több apróságot megváltoztatott a McLaren annak érdekében, hogy optimalizálni tudja a levegőáramlatokat az autó oldalán. Megváltozott a bargeboard tetején látható, piros nyíllal jelölt szárnyacska, a három levegőörvény-generátor (három fehér nyíl), emellett pedig rákerült a bargeboard elejére két, előre kiálló elem is (kék nyíl).

A kormány részletei

A kormány részletei
2/41

Fotót készítette: Sutton Images

A fejjel lefelé látható kormányon azt láthatjuk, hogy Fernando Alonsónak milyen kuplungkialakítás feküdt. A rajtok optimalizálásához elengedhetetlen volt, hogy mindenki saját, személyre szabott, kényelmes kuplungot kapjon a kormányára.

Kína

Kína
3/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

A 2017-es szezon egyik legnépszerűbb, legtöbbet alakított újdonsága a T-szárnynak nevezett aerodinamikai elem volt. Ezt a McLaren Kínában tette fel autójára, formája alapján pedig "ruhafogas"-nak nevezték el. Érdemes megfigyelni a hátsó szárny alját is, amelyet Giorgio Piola piros nyíllal jelölt ezen a grafikán.

Az autó hátuljának részletei

Az autó hátuljának részletei
4/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

A képen épp azt láthatjuk, ahogy a McLaren szerelői az autó hátulján dolgoznak. Figyeljük meg, hogy helyezkedik el az erőforrás, a kísérő elemek és az ezt hűtő légbeömlőket, illetve azok elvezetőnyílásait!

Bahrein

Bahrein
5/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

A már addig is kifejezetten komplex kialakítású szárnyvéglap tovább bonyolódott, és kapott két, kifejezetten hosszú "fogat" (bal oldali kiemelés, nyíllal jelölt rész.

Kína

Kína
6/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

Sanghajban az MCL32-es padlólemeze egy hosszú bevágást kapott, hasonlóan ahhoz, amivel a Toro Rosso is operált. Piros nyíllal egy szinte észrevetetetlen változtatást jelöltünk, az ottani bevágás arra szolgál, hogy az alkatrésze megfeleljen a szabályoknak.

A kormány

A kormány
7/41

Fotót készítette: Sutton Images

Egy egészen közeli kép az MCL32-es kormányáról a rengeteg gombbal és kapcsolóval, amely mind-mind a motor, a gumik és a többi alkatrész teljesítményének optimalizálására szolgál.

Spanyolország

Spanyolország
8/41

Fotót készítette: Sutton Images

Montmelóban kapott egy kis frissítést a McLaren diffúzor, amelynek külső részére rákerült egy további lapocska. A cél az volt, hogy a magas nyomást eljuttassák kívülre is, növelve a diffúzor hatékonyságát.

Spanyolország, #2

Spanyolország, #2
9/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

A bargeboard volt a padlólemez mellett a másik igen népszerű terület, amit folyamatosan fúrtak-faragtak. A képen a montmelói változtásokat nyíllal jelölték nekünk.

Monaco

Monaco
10/41

Fotót készítette: Glenn Dunbar / LAT Images

Jenson Button autójáról készült ez a nagyszerű felülnézeti kép, amelynek segítségével megnézhetjük, melyek a legfőbb aerodinamikai elvek az autóval kapcsolatban. Érdemes megfigyelni az aszimmetrikus hűtőpaneleket, nyolc bevágással az autó jobb oldalán, és nullával a balon.

Kanada

Kanada
11/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

Montréalban szenzorrács került az oldaldoboz elé azért, hogy adatokat tudjanak gyűjteni az autó elején keletkező levegőáramlatokról és hogy ellenőrizzék, minden oldalsó fejlesztés a tervek szerint működik-e.

Az orr részletei

Az orr részletei
12/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

A McLaren orrára szerelt kamerák helye.

Monaco, #2

Monaco, #2
13/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

A képeken nyíllal jelölt változtatásokkal a McLaren beállt a divat mögé, ugyanis egyre több csapat módosította hasonlóan a diffúzorát ekkortájt.

Az orr részletei

Az orr részletei
14/41

Fotót készítette: Sutton Images

Az orr oldalára egy rendkívül szofisztikált, négyfelé vágott légterelő idom került.

Ausztria

Ausztria
15/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

Az Osztrák Nagydíjon egy átalakított első szárnnyal jöttek a wokingiak, amelynél megváltozott a fő elem kialakítása, valamint a függőleges elemek geometriája is.

A karosszéria részletei

A karosszéria részletei
16/41

Fotót készítette: Sutton Images

A "díszítő" elemek fennléte nélkül egy kis betekintést nyerhetünk abba, hogy néz ki a csupasz McLaren MCL32-es.

Az első fék részletei

Az első fék részletei
17/41

Fotót készítette: Sutton Images

Az első fék ezen a felvételen még a fékdob nélkül látható, így itt is megfigyelhetőek a belső dolgok, például a fékhűtési rendszer.

Magyar Nagydíj

Magyar Nagydíj
18/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

Mogyoródon a McLaren ezzel az első szárnnyal igyekezett stabilitást elérni ahhoz, hogy az autó hátulja is jól működhessen.

Magyar Nagydíj, #2

Magyar Nagydíj, #2
19/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

Az új (balra) és a régi (jobbra) kakasülő kialakítása. A tervezők alaposan átalakították az apró aerodinamikai elem formáját.

Magyar Nagydíj, #3

Magyar Nagydíj, #3
20/41

Fotót készítette: Sutton Images

Ugyancsak a Magyar Nagydíjra időzítette a McLaren új, triplaefedelű T-szárnyát is.

A hungaroringi teszt

A hungaroringi teszt
21/41

Fotót készítette: Sutton Images

Lando Norrisszal a volánnál és a szenzorráccsal az első kerekek mögött a McLaren többek között azt (is) mérte, hogy hat az aerodinamikai áramlatokra a két első abroncs.

Belgium

Belgium
22/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

Az addigiaknál jóval laposabb, így jóval alacsonyabb leszorítóerő leadására képes hátsó szárnnyal próbálkozott a McLaren Spa-Francorchampsban, amelyhez hozzáadódott az ezzel összhangban működő kakasülő és a ruhafogas-szerű T-szárny.

Belgium, #2

Belgium, #2
23/41

Fotót készítette: Sutton Images

Spában a McLaren úgy is meg tudta oldani autója hűtését, hogy a mérnökök csak két hűtőnyílást nyitottak az autó jobb oldalán.

Belgium, #3

Belgium, #3
24/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

Egy közeli felvétel az egyre csak bonyolódó bargeboard-kialakításról, rajta a fő elem alján látható fogazást és a padlólemezből előre kinyúló kis késeket.

Olaszország

Olaszország
25/41

Fotót készítette: Sutton Images

Az autó csupasz elejét figyelve láthatóvá válik a felfüggesztés működése, valamint a fékrendszert működtető alkatrészek is.

Olaszország, #2

Olaszország, #2
26/41

Fotót készítette: Sutton Images

Az első szárny legfelső lapját Monzában gyakorlatilag levágták annak érdekében, hogy így tudják csökkenteni a leszorítóerőt és ki tudják egyensúlyozni a hátul is laposabbra vett szárnyat.

Olaszország, #3

Olaszország, #3
27/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

A gyakorlatilag teljesen lapos, minimális leszorítóerőt generáló hátsó szárny, amely előtt egyáltalán nincs is T-szárny.

A hátsó szárnyvéglap

A hátsó szárnyvéglap
28/41

Fotót készítette: Sutton Images

A McLaren hátsó szárnyvéglapja oldalnézetből, hogy jól látszódjon a rendkívül komplex, még a riválisokhoz képest is bonyolult kialakítás.

Az első szárny részletei

Az első szárny részletei
29/41

Fotót készítette: Sutton Images

Ezen az első szárnyról készült extraközeli felvételen érdemes megfigyelni az ívelt elemet a kép középpontjában.

Maláj Nagydíj

Maláj Nagydíj
30/41

Fotót készítette: Sutton Images

Ázsiába érkezve a McLaren a bargeboard főeleme elé feltett egy kisebbet is, amelyet a képen nyíllal jelöltünk.

Maláj Nagydíj, #2

Maláj Nagydíj, #2
31/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

Itt megnézhetjük közelebbről is a bargeboard-rendszert, amely az egyik legtöbbet fejlesztett terület lett a 2017-es autókon - a McLarennél is.

Amerikai Nagydíj

Amerikai Nagydíj
32/41

Fotót készítette: Sutton Images

A cockpit közelről nézve, benne a kormánnyal és a kormány rengeteg gombjával és kapcsolójával. Ezek mind-mind az autó teljesítményének optimalizálására szolgálnak.

Amerikai Nagydíj, #2

Amerikai Nagydíj, #2
33/41

Az első szárny egy ritkán látható pozícióból, alulról látható ezen az Austinban készült képen. Így megfigyelhető, mit kezdett a csapat a szárny alján keletkező levegőáramlatokkal.

Mexikó

Mexikó
34/41

Fotót készítette: Sutton Images

A magaslati levegő és a meleg miatt az Autodromo Hermanos Rodríguezen a McLaren bal oldalán nyolc hűtőnyílást is alkalmazni kellett a kellő motorhűtés érdekében.

Mexikó, #2

Mexikó, #2
35/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

A McLaren szerelői épp a Honda erőforrását vizsgálják, a képnek köszönhetően pedig ugyanezt megtehetjük mi is.

Mexikó, #3

Mexikó, #3
36/41

Az MCL32-es hátsó fékénél ezzel a kialakítással igyekeztek elérni, hogy a fékek belső teréből távozó hő a lehető legjobban tudjon hatni a hátsó felnik és így a hátsó abroncsok hőmérsékletére. Érdemes megfigyelni az apró szárnyacskákat.

Mexikó, #4

Mexikó, #4
37/41

Menjünk vissza az autó elejére, ezen a képen az első fék látható és az, hogy innen hogyan távozik a forró levegő.

Mexikó, #5

Mexikó, #5
38/41

Fotót készítette: Sutton Images

Fernando Alonso autójának jobb oldalán a korábban látott képpel ellentétben elég volt négy hűtőnyílás is.

Brazil Nagydíj

Brazil Nagydíj
39/41

Fotót készítette: Giorgio Piola

Felülnézeti képből a McLaren Interlagosban használt első szárnya, amelyen megfigyelhetjük, hogy a fő szárnylap végét kétfelé osztották.

Brazil Nagydíj, #2

Brazil Nagydíj, #2
40/41

Fotót készítette: Steven Tee / LAT Images

Stoffel Vandoorne autójának jobb oldala és a három hűtőnyílás a cockpit oldalán.

Az autó részletei

Az autó részletei
41/41

Fotót készítette: Sutton Images

Ezen az ugyancsak felülnézeti képen rögtön szembeötlik az, hogy mennyire összetett és bonyolult volt az autó közepének kialakítása a bargeboard-rendszer ezerféle apró alkatrészével illetve a különböző, padlólemezből kiálló terelőelemekkel.

Következő Forma-1 cikk
Rosberg számára a 2013-as monacói győzelem a legkülönlegesebb

Előző cikk

Rosberg számára a 2013-as monacói győzelem a legkülönlegesebb

Következő cikk

Zárszó: A Ferrari egyszerre a mennyországban és a pokolban

Zárszó: A Ferrari egyszerre a mennyországban és a pokolban

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok McLaren
Szerző Matt Somerfield
Cikk típusa Elemzés